2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az időjárás nincs tekintettel a városnapokra. A kegyetlen, őszies eső, a heves, szeles zápor a legígéretesebb szabadtéri rendezvényeket is képes elmosni.

Az időjárás nincs tekintettel a városnapokra. A kegyetlen, őszies eső, a heves, szeles zápor a legígéretesebb szabadtéri rendezvényeket is képes elmosni. A természet teszi, amit akar. Vasárnaptól már melegen süt a nap, a szabadba, a zöldbe csábít. Zokon vehetjük a szeszélyeit, de ez a dolgok leegyszerűsített megközelítése. Észszerűbb a jelenségeket tudományosan vizsgálni. Azt is mondhatjuk, hogy a természet azt teszi, amibe belekényszerítik. Belekényszerítjük! Mi, emberiség. A tudósok, filozófusok, írók, művészek, a létkérdésekről gondolkodók régóta figyelmeztetnek a klímaváltozás, a globális felmelegedés végveszélyeire, a vészjelzéseknek nincs sok foganatja. Mindarra, ami az éghajlat módosulásával kapcsolatos, mégis érdemes minden lehető módon felhívni a figyelmet, hiszen a változások fő meghatározója az emberi tényező. A Bolyai Alkotótábor működtetői is így gondolják, 17. eseménysoruk ezért is fókuszál arra, hogy a klímaváltozás közepette miképpen alakul, alakulhat a kreatív városépítészet, milyen irányba terelődik életünk az elkövetkező évtizedekben. A tábor fennállása óta Csegzi Sándorék évről évre egy asztalhoz ültetik a művészetek és a tudományok képviselőit, és arra törekednek, hogy az eszmecserékből, a két terület előremutató tapasztalatainak ötvözéséből hasznos tanulságokat levonva ösztönözzék az érték- teremtést, azt szorgalmazzák, ami a korszellemből táplálkozva valóban hasznunkra lehet. Ezúttal a városépítészet, leszűkítve, Marosvásárhely jelenét, jövőjét próbálta körbejárni a kétnapos konferencia s az ahhoz csatlakozó tanácskozás. Kimeríthetetlen téma, elméleti és gyakorlati vonatkozásban is vitára csábító, képzőművészek, műépítészek, városgazdák, városrendezők, meteorológusok és sok más szakember számára egyaránt provokatív. Lapunkban már tegnap átfogó tudósításban foglalkoztunk vele, s bizonyára még többször visszatérünk majd rá. A városlakókat, Vásárhely egyszerű polgárait is izgathatja, hiszen közvetlenül érinti őket mindaz, ami ezzel kapcsolatos. A vélemények, ellenvélemények tehát folyamatosan ütköztethetők. Különösen az elmélet és a gyakorlat, az elképzelések és a mindennapi realitások vonatkozásában. Mert miközben a település ügyeivel hivatalból, szakmai feladatkörként foglalkozók szerint Marosvásárhely a fenntartható fejlődési stratégia, az okos, klimatikai szempontból is intelligens város létrehozása tekintetében jó úton halad, sőt több vonatkozásban élen jár az országban, a helyi polgár joggal érezheti úgy, hogy a valóság nem ezt igazolja. Kevés a zöldövezet, a fákat továbbra is kíméletlenül irtják, nagy a légszennyezés, a zaj se csökken, romlóban a közszállítás, nincsenek kerékpársávok, mindent a gépkocsik uralnak, megszűntek strandok, sportlétesítmények, hiányoznak a sétálóutcák, piskótakő az infrastruktúra királya, repülőt csak a légtérben látunk, hallunk. Miközben Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyszeben stb. jóval előttünk masírozik… Persze vannak dicséretes dolgok is, de azzal sem tudunk kellőképpen élni, amink van. Múlt szombaton délelőtt például a várban, ahol egyre több volt a látogató, ilyen-olyan kiállításokat kerestem. Hiába. Végül az információs központban kötöttem ki. A virágházban, vagy mi a csuda az, sok-sok számítógép és képernyő fogadott biztatón a hatalmas üvegkupola alatt. És még több hivataloskodó, egyeninges fiatal futkosott fel és alá, vagy játszott a maroktelefonján. Hasznos információval egyikük se szolgált. Nem tudták, mi hol van. Szóval ez is olyan, mint holt lovon a patkó. Még inkább ez a mondás erősödött meg bennem a Szűcsök bástyájában a Dali-kiállításon, ahol egyedül lévén, zavartalanul nézhettem a meghökkentést legfelsőbb szinten produkáló zseni litográfiáit, nyomatait, a világtörténelmet és irodalmat megidéző tizennyolc fura lovat. Pár hete a művész szülővárosában, Figueresben ámuldozhattam a Dali Múzeumon. Évente látogatók százezreit vonzza a katalóniai kisvárosba. Erre épül az egész ottani idegenforgalom, és higgyék el, megéri. Ahhoz a rendkívül látványos intézményhez képest ez a várbeli kis tárlat tényleg minimálisra törpül. De hogy nálunk ez meg se hess!, az mégiscsak elképesztő. Nyilván a hozzáállás is ehhez mérhető. Figueresben sokan nagyszerűen megélnek csak abból, hogy a múzeumhoz, Dalihoz fűződő emléktárgyakat készítenek, árusítanak. Nálunk hol vannak az árban hozzáférhető, apróbb emléktárgyak, hűtőmágnesek például, amelyek a Kultúrpalota és a szecesszió más helyi különlegességeit kínálják fel a turistáknak, helybelieknek? A kérdést a konferencia egyik előadója, a megyei képzőművész-alakulat elnöke, Mana Bucur is feltette egyébként. De kérdésekben persze kifogyhatatlanok vagyunk. Akaratlanul is kreatívak. Abban viszont nem lehetnek kétségeink, hogy a fenntartható fejlődés érdekében mindenekelőtt a fejekben kell előidézni alapvető változásokat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató