Erdélyi magyar népviseletek (61.)

A Kis-Küküllő mente középső folyása mentén, a Vízmellék falvai között található Magyarkirályfalva, amelynek székely népviselete az udvarhelyszéki viselethez áll legközelebb a szakirodalom* szerint.

Magyarkirályfalvi pár 1925-ből (Somodi Katalin gyűjtése)

A Kis-Küküllő mente középső folyása mentén, a Vízmellék falvai között található Magyarkirályfalva, amelynek székely népviselete az udvarhelyszéki viselethez áll legközelebb a szakirodalom* szerint. A férfiviselet a XX. század elején a környező falvakéhoz hasonló. A kalap többnyire fekete, csak nagyon ritka esetben zöld a legényeknél, s 1957-től már csak a kisfiúk viseltek zöldet. A régi bokrétát készen vették a vásárból a vőlegénynek vagy a vőfélyek kalapjába. A vasárnapi istentisztelet előtt a lányok muskátlicsokrot tűztek a legények kalapjára recés muskátlival vagy három szál árvalányhajjal, s ez a szokás az 1960-as évekig élt. A téli sapka a legényeknél rámás (kétujjnyi ráma volt körben feltűzve rajta), a házasoké kucsma benyomott vagy csúcsos tetővel, s legtöbbször fekete prémből, csak ritkán szürkéből. Szűcsmester nem volt a faluban, Ádámoson a Kovács Etusék családja s egy küküllőszéplaki szűcs készített a királyfalviaknak minden bundaholmit. Az ing kenderből vagy elegyes vászonból házilag készült. Nyakán kétujjnyi széles pánt volt visszatűrve, s az ünneplő fehérrel hímezve. Mellévarrott szabású, bő ujjú volt, mandzsettája szálánvarrott hímzéssel, két gombbal csukódott. A mellhasíték két oldalán 4-5 levarrott rakás metéléssel volt díszítve, fehér pamuttal hímezve. A lájbi is házi gyapjúszőttes, fekete, Ádámoson ványolták a sima vagy fenyőágas szőttest. A legények gallérral, a házasok anélkül viselték a lájbit. A fiatalokét vékony fekete zsinór és szalagszerű széles fekete pánt díszítette előbb simán, 1940 után vitézkötéssel. A fehér harisnya is háziposztó volt, nem volt díszítve, csak fekete szegély volt a zseb és behajtó szélén. Az 1950-es évektől a fiatalok itt is díszítetlen, házilag szőtt, szürke (néha zöldre festett gyapjúból készült) priccsesnadrágot hordtak, s csak a kollektivizáláskor jött divatba a pantalló. Alája kendergagyát húztak még 1960-ban is. A háziposztó ujjas is szürke volt, ritkán fekete. A fiatalokét gazdagon zsinórozták, az idősekét szerényen, az ünneplőn lóherelevél formájú volt, vastag fekete gyapjúzsinórral, mely le-fel hajlott az öv alatt és felett. Télen apró szőrű bundagallérral viselték. Csak két zsebe volt, egyik oldalt (szivarzseb), a másik alul (gyufazseb). 1940 körül a szegények háromszögű orrú bocskort hordtak, az iskolás fiúk posztótopánkát viseltek papundekli aljjal. Bakancs volt a viselő, ráncos, kemény szárú csizma az ünneplő lábbeli. A csizmát vásárból vették Dicsőszentmártonban, vagy Medgyesen rendelték meg, a félcipőt, bakancsot szintén. Az 1960-as években jó lábbelit készített a faluban néhai Nónya Jóska, aki Medgyesről hozott bőrökből varrt csizmákat is. Még az 1970-es években is úrvacsorát venni harisnyában (a fiatalok priccsesnadrágban) és bokszcsizmával mentek a templomba. A bundalájbit az ádámosi szűcs varrta, a bundakabátokat is, s ő maga érlelte ki a bőrt. A régiek lájbija elöl nem volt elvágva, hanem egyben maradt, s a vállon kötötték össze a hátrésszel, féloldalt. Később elöl két része volt, beszegve, gombolva, a boldogfalvi szűcs varrta őket.

metélve = azsúrozva

*Dr. Kós Károly, Szentimrei Judit, dr. Nagy Jenő: Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet.