Erdélyi magyar népviseletek (58.)

Magyarsáros (rági nevein Sáros, Kissáros, Szondasáros) Dicsőszentmártontól délre fekvő település. A férfiviselet az adatközlők vallomása szerint több szász hatást megőrzött (akárcsak a néhány zárt telek, hatalmas, átlátszatlan nagykapuval és kerítéssel).

A „gazdaköri tagok” 1939-ben (Tóth Gyula és Katalin gyűjteményéből)

Magyarsáros (rági nevein Sáros, Kissáros, Szondasáros) Dicsőszentmártontól délre fekvő település. A férfiviselet az adatközlők vallomása szerint több szász hatást megőrzött (akárcsak a néhány zárt telek, hatalmas, átlátszatlan nagykapuval és kerítéssel).

Nyáron szürke, télen fekete nemezkalapot viseltek. A fiatalok piros muskátlicsokrot kaptak vasárnap templomba menet a leányoktól a kalapjukra. A sapka ún. „német sapka” volt, báránybőrből, beütött tetejű, de simléderes (kb. 6-7 cm szélességű), s a vámosgálfalvi Keszeg család készítette számukra. Az inggallér keskeny, szögletes, ujjnyira visszatűrt pánt, az ing mellévarrott, bebújós, bő ujjú, pálhával a hónaljban. A mellkivágást levarrott hajtások díszítették a gombolás két oldalán. Ezt az inget az 1950-es évekig viselték. Az ingeket fehér gyapotszőttesből varrták, az újabb aztán végiggombolós gyolcsing lett. A lájbi háziszőttes gyapjúból készült, sötétszürke vagy fekete színben. Gyapjúfésülő Dicsőszent-mártonban volt a híd mellett, és Bonyhán is. Küküllőszéplakon fésültek és ványoltak is, majd később Székelyudvarhely mellé vitték a ványolni való posztót. A viselő lájbit gallér nélkül varrták, de az ünneplő galléros volt, három zsebbel, s a felsőbe díszzsebkendőt tettek. 1940-től már vásárolták a lájbi szövetanyagát. A legrégibb nadrág itt is a fehér, később szürke háziszőttesből készült harisnya. Fekete zsinórral díszítették a zseb körül, s a zseb alatt az ún. „bajuszos” mintával, melynek zsinórja kétoldalt lelógott. Csak az ünneplő harisnyát zsinórozták. Néhány háziasszonynak volt varrógépe, maga varrta meg a posztóholmit, de a többség szabónál varratott, néhai Kolozsvári Józsefnél, Barta Jánosnál. A fiatalabb nemzedék az 1940-es évektől priccsesnadrágban járt, melyhez jól talált a rámás csizma. Helyi mesternél rendelték a csizmát, Balázsnál, Bandinál, Késmárkinál, de a módosabbak Marosvásárhelyről szerezték be. A pantalló az 1980-as évektől jött divatba. Az ujjas is sötét színű, háziszőttes anyagból készült, télen a gallérjára báránybőr gallért húztak, bármilyen színűt. Az ujjast is zsinórozták, a szélesebb zsinór jobban mutatott. Bélése kender, olcsó bolti anyag, télen bundát gomboltak bele. Bundalájbit az öregek Bogdan Vasile (Vaszi bácsi) szűcsnél rendeltek, aki tulipános, kacskaringós mintával ki is hímezte. A XX. század elején viselték a hímzett lájbit, a mai idősek már nem. A viselet rendre maradt el, az 1970–80-as években a fekete báránybőr sapkát hajolajjal fényesítették, s úrvacsorát még 1980-ban is rámás csizmában vettek. A csizmát 1990-ig hordták. Ma már nem járnak a régi népviseletben.