Elő a farbával!

• 2013-02-19 16:25:15

• Makkai János

A marosvásárhelyi RMDSZ szervezet ún. újjáépítése a megnyugtatónak szánt nyilatkozatok ellenére bonyolult feladvány marad. Nem lehet ugyanis elfelejteni, s még kevésbé elfelejtetni, hogy az időközben feltűnt, mondjam így, önkéntes átszervezőknek sikerült egyfajta legitimációt teremteni.

A marosvásárhelyi RMDSZ szervezet ún. újjáépítése a megnyugtatónak szánt nyilatkozatok ellenére bonyolult feladvány marad. Nem lehet ugyanis elfelejteni, s még kevésbé elfelejtetni, hogy az időközben feltűnt, mondjam így, önkéntes átszervezőknek sikerült egyfajta legitimációt teremteni. Ez tény, akkor is, ha nem vesznek tudomást róla, noha köztudottan „makacs dolgok”. „Nincs nálunk RMDSZ-pecsét, aláírási jog, de részt akarunk venni a reformfolyamatban, amely által megújulhat az RMDSZ-szervezet” – jelentette ki a kezdeményezők nevében dr. Vass Levente a „másik” összejövetelen. Ezzel a szándékkal, igénnyel egy demokratikus szervezetnek kezdenie kell valamit. Hacsak nem kívánják a szervezettől elidegeníteni a szóban forgókat. Tudható, merre vezethet az útjuk… Lebontani a régit – legalábbis formálisan – sikerült, bár ez sem ment simán, mindenféle húzd meg – ereszd meg epizódok tarkították. A tekervényes folyamat abszurddal határos mozzanata volt, amikor a közelgő választásokra hivatkozva felfüggesztették az átszervezést, úgymond, ne zavarja meg a választási kampányt! Ki és milyen alapon gondolhatta komolyan, hogy a „felfüggesztettek” majd lelkesen kampányolnak a „felfüggesztők” mellett? Hagyjuk azonban a humort a „helyzetre” való tekintettel. Az ugyanis nem olyan, mint amilyennek látszik. Vagyis a történet nem jutott nyugvópontra.

S most képzeljük el, mit tenne az, aki szándékosan a tehetetlenség állapotába akarná terelni a marosvásárhelyi szervezetet, hogy tartósan önmagával legyen elfoglalva a léte értelmét jelentő célok helyett. Miközben az „örökös” ellenfelek ölbe tett kézzel ülhetnének, vagy, miért is ne, a magyarság jogainak megnyirbálásán buzgólkodhatnának ahol csak lehet. Lásd a (mostani) megyeházabeli irodai feliratok eltüntetését... Mielőtt steril találgatásokba bocsátkoznánk, hogy esetleg, kinek a tisztátalan keze nyúlt bele a szervezet amúgy indokolt átszervezésébe, spóroljuk meg a fáradságot. Ezúttal ugyanis, hitem szerint, a sorozatos akarom is, meg nem is téblábolásnak lett az áldozata a dérrel-dúrral elindított átalakítás egyébként egészséges szándéka. És nem csak a szándék. Amolyan legitimitási háború van kialakulóban. Kiváltója az érthetetlenül felfüggesztett ún. regisztráció, amikor a „hivatalos” RMDSZ-beliek se szó, se beszéd, rajtaütésszerűen bevágták az ajtót, noha, mint kiderült, lettek volna még a tagságukat megújítani szándékozók. Híre járt ugyan, hogy kevesen mutattak hajlandóságot besétálni a megyei RMDSZ-székházba, most mégis úgy tűnik, hogy a vérszegény jelentkezési kedvnek nem a kényelmesség lehet a magyarázata. Talán már a kezdetektől éledezett a szándék egy alkuképes újabb RMDSZ-„vonulat” létrehozására. Ennek eredményeként mostanra két szekértáborba rendeződtek a szervezet megújításának szereplői, akik egyaránt az RMDSZ részének tekintik magukat. Micsoda öröm!

Ezt követően, mint ismeretes, felpörögtek az események, teljességgel „véletlenül” ugyanarra a napra időzítette mindkét csoport az alakuló, illetve vezetőségválasztó gyűlését. Amelyek, tegyem mindjárt hozzá, nem voltak mentesek a furcsaságoktól. Mint az már a kellőképpen át nem gondolt tettek gyakori kísérője. A „hivatalos” gyülekezetben, de úgy fest, hogy a riválisaiknál sem volt érdeminek mondható vita, leszámítva a konkurencia rutinos elmarasztalását. A szervezők siettek elmondani itt is, ott is, hogy mi miért van, és miért van úgy, ahogy van. A „hivatalos” alakuló gyűlés irányítói azzal zárták rövidre a folyamatot, hogy halogatás nélkül elnököt, meg más tisztségviselőket választattak a jelenlévőkkel. Átellenben inkább észnél voltak, tudták, hogy valahol mindenképpen találkozniuk kell a másik csoportosulással, így nyitva hagytak egy kiskaput, például azzal, hogy nem elnököt, hanem elnökjelöltet (stb) választottak. Felkínálva ezzel a tárgyalás, az esetleges alku lehetőségét. A címzettek ettől egyelőre elzárkózni látszanak. Szerintem azonban a párharc – mint jeleztem – még nincs lejátszva, úgy gondolom, hogy végül is nem lesz más választásuk, mint „egyeztetni”. Ezen az alternatíván az sem változtat, hogy a megyei elnök és az országos alelnök közös nyilatkozatban siettek kifejezni elégedettségüket az „ügy” ismert módon való lezárása fölött. Tévedni emberi dolog. Az RMDSZ ugyanis nem mondhat le azokról, akik továbbra is a szervezethez kívánnak tartozni. Vagy igen?

Sok korábbi meg aktuális részletre térhetnék ki, például arra, hogy „ki kicsoda” az itt meg ott megválasztottak közül, akár értelmezhető furcsaságokra is bukkanhatnánk, a közvélemény azonban megtudhatná, kik azok, akik mindenáron képviselni akarják őket. Jogos kíváncsiság.

Hanem egy fejleményre feltétlenül ki kell térnem. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ezúttal is szükségét érezte letenni a garast. Mint ismeretes, korábbi „eligazítása”, bár sok tekintetben igaza volt, eléggé balul ütött ki. Higgadt érvelés helyett önérzetes kioktatást zúdítottak a nyakába. Mostani üzenete sem teszi népszerűbbé (ne szóljon senki a helyiek dolgába!). Egy mondata azonban érdekes fordulatot hozhat a történet alakulásában. A szóban forgó passzus így hangzik: „Az »egyszerű« vásárhelyi lakost, legyen az RMDSZ-tag vagy sem, nem az teszi boldoggá, hogy elmehetett egy gyűlésre, ahol véleményt formálhat, majd szavazhat. Számára nem az a lényeg, hogy különböző érdekcsoportok politikai háborújából ki jön ki győztesen.” Micsoda fordulat!

Hogy tetszett mondani? Érdekcsoport? Politikai háború? Feltételezhetjük, hogy egy főtitkárnak csak tudnia kell, mit beszél. És lám, megadja a jelet akkor is, ha fordítva ül a lóra. Ő ugyanis csak főtitkár, de nem boldogságfelelős. Alaposan téved ugyanis, ha tudni véli, hogy az „egyszerű” RMDSZ-tag mitől „boldog”, s számára mi a „lényeg”. Ha ugyanis nem érdekelnék az „érdekcsoportok”, meg a szervezeten belüli „politikai háború”, önmagát degradálná idézőjel nélküli, egyszerű eszközzé. S lenne olyan, mint azok, akiknek a lezajló gyűléseken akár itt, akár ott, se kérdeznivalójuk, se véleményük nem volt. Legalábbis a sajtótudósítások szerint. Kovács Péter nyilván elszólta magát. Így most már nincs mit tenni, el kell kezdeni egyenesen beszélni, amit felütésként mindjárt megtehet(ne) ő maga. Felvilágosíthatná a marosvásárhelyi magyarokat, hogy szűkebb pátriánkban mi is a „politikai háborúskodás” tétje, kik és milyen érdekcsoportokba szerveződve küzdenek éppen? S ami igazán fontos, milyen érdekekért? Elő a farbával! Az idézett mondatot nem lehet meg nem történtté tenni. Aki megérti ezt, tényleg a szervezet megújításának az ügyét szolgálja, aki nem, menthetetlen…

A pillanatnyi helyzet úgy fest, hogy a „győztesek” fent ülnek a bakon. Kezükben minden gyeplő, s arra biztatják a „veszteseket”, hogy nosza, ha már a regisztrációs trükk folytán alulmaradtak, tolják csak szorgalmasan az RMDSZ szekerét. Hogy ezt teszik-e a vesztesnek látszók, egyelőre nem tudni, mert az előbbiek „győzelmére” még nem észleltem bármiféle reagálást. Talán éppen azon rágódnak. Aligha törődnek azonban bele szótlanul a „vereségbe”. Ne is tegyék, hanem, ha hitelesek akarnak maradni, bizonyítsák, hogy ők is az RMDSZ-ért vannak jó ügyet szolgálni. Ezenközben esetleg elmondhatnák, hogy milyen érdekek csoportosulásának nézzük őket. Magyarán, tudni szeretnénk, hogy valójában kikkel van dolgunk, s szerintük mire is megy ki az általuk felemlegetett reformfolyamat. Ha ezt dűlőre viszik, összefogásra késztetve az ellentábort, talán minden ellentmondásossága dacára sem bizonyul hiábavalónak az elmúlt egy esztendő vajúdása. S „érdekcsoportok politikai harca” helyett esetleg rátalálnak igazi küldetésükre. Amit biztosan értékelne a marosvásárhelyi magyarság.