Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A Hahota magánszíntársulat fennállásának 40. évfordulójához érkezett. Hosszú út ez, amivel történelmet ír, ugyanis környezetünkben, de még Erdély-szerte sem tudunk olyan társulatról, amely ilyen hosszas múltat tudhat magáénak. Az idei szilveszteri kabaré apropóját és különlegességét is a jubileum szolgáltatja. A színtársulatról és az évről évre kitartó rajongó közönségnek szánt idei kabaré-előadásról Puskás Győző, a Hahota Színtársulat alapítója és vezető színésze számolt be a Népújságnak.
– A történet 1985-ig nyúlik vissza, akkor alapítottam a Hahota Színtársulatot. Akkor néhány tettre kész, tehetséges fiatalt, akik szintén hajlottak a színjátszás felé, és tudtam, hogy szeretik a színházat, magam köré verbuváltam. Azokban az években minden előadást, mint például a Kakukk Marcit vagy az Emlékek kávéházát, legalább háromszor, de akár tízszer is megnéztem a Nemzeti Színházban. Elképzeltem, hogy képes lennék, illetve képesek lennénk mi is ilyen kabarét játszani. Az Emlékek kávéházát azóta is minden idők legjobb kabaré-előadásának tartom. Az első három előadáson önfeledten szórakoztam, aztán szórakoztam és szöveget loptam. A fejemben regisztráltam mindet. Érdekes, az ember tizenéves korában nagyon megjegyezi, amit hall. Otthon leírtam, ami megmaradt a fejemben. A hiányzó részeket a következő alkalommal „loptam ki”. Így összeállt néhány jelenet, s ezeket vittük színre 1985-ben. Az alapító tagok Ölvedy Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldy Levente voltak. Nagy sikernek örvendtünk, közönségünk a Kárpátok sétány akkori lakóiból állt. Kis plakátokat készítettünk, ezzel adtunk hírt az előadásról. Az árvízvédelmi töltés szolgált ülőhelyként, s a fákra kihúzott damilokon álltak a függönyök. Így kezdtük. A nézőknek nagyon tetszettek az előadások. Biztattak, és bátorságot adtak a folytatáshoz. Abban az évben volt még egy bemutató, aztán 1986-tól teljes nyári évadot indítottunk, ami azt jelentette, hogy májustól szeptemberig minden két-három hétben volt egy bemutatónk. Azt is megemlítem, hogy Oltyán László újságíró Társulat a gyepen címmel interjút készített velünk, ami az akkori megyei lapban, a Vörös Zászlóban jelent meg. Ezt követően nagyon megugrott a nézőszám, jöttek a többi lakónegyedből is, több százan – mesélte Puskás Győző, majd így folytatta:
– 1988. május 9-ére tűztük ki az évadnyitót, amikor kiszálltak a Szekuritáté emberei, s letiltották az előadást. Ezer szerencsénk volt, mert nem vettünk el pénzt, politikamentes jeleneteink voltak. Az szúrt szemet, hogy 600 magyar ember gyűlt össze egy helyre. Nemcsak azok voltak ott, akik a hirdetésekre jöttek, hanem a Víkendről hazatérők is megálltak a töltésen; ők nem is tudtak az előadásról, de felfigyeltek a jókedvű közönségre, és csatlakoztak hozzá. A szekusok körülvették az egész nézőteret. Azt mondták, jelentsem be, hogy az előadás elmarad. Az emberek felháborodtak, a szekusok nem tudták, mitévők legyenek. Betelefonáltak az irodába, és végül Grama alezredes megengedte, hogy lejátsszuk az előadást, ugyanis nem akarták, hogy valamilyen megmozdulás legyen. Végignézték az előadást, látták, hogy az emberek hosszasan tapsolnak, hozzák a virágokat. Ettől eltekintve elvették a személyimet, és másnap berendeltek a Szekuritátéra. Írásbeli nyilatkozatot kellett tennem, minden anyagot be kellett szolgáltatnom. Nem tudtak belekötni semmibe, de azt mondták, nem lehet ilyen előadásokat tartani, mert „vizionáló bizottság” elé kell vinni minden színdarabot, s román szerzők műveit kell játszani, két nyelven, románul és magyarul! Ebbe nem mehettünk bele, így nem tudtuk folytatni. Az a főnök, aki kiszállt a helyszínre, négyszemközt megmondta nekem: „Semmilyen formában ne folytassátok, mert téged elteszlek láb alól!” Évek múltán is, amikor találkoztam vele az utcán, nagyon rossz érzés kerített hatalmába! Életemben soha senkitől nem kaptam fenyegetést, nagyon ijesztő volt!
– Aztán jött a „forradalom” utáni változás. Hogyan folytattátok?
– Az 1990. márciusi események után lett volna a bemutatónk, de nem tudtuk megtartani, mert többen Magyarországra távoztak. 1991-ben a Madisz égisze alatt „futottunk” tovább, a székházában próbáltunk, s a Szakszervezetek Házában léptünk fel Csak az jöjjön, aki bírja! címmel. Ez volt az első fedél alatti előadásunk. Amikor szabad ég alatt játszottunk, s néha elvert az eső, azért imádkoztam a Jóistenhez, hogy egyszer adja meg nekünk azt a lehetőséget, hogy egy fedett terem színpadán játszhassunk. Azóta közel 3000 előadást játszottunk fedél alatt! A Szakszervezetek Házában 1991-től 1995-ig voltunk. Közben 1992-ből Jakab Zsombor vette át a Hahota-előadások szervezését, őt kérte fel Fúró Attila magánvállalkozó. 1996-tól a Hahota magántársulattá avanzsált. Akkor már hol a Kultúrpalota, hol a Nemzeti Színház nagytermét béreltük. Minden második hétfőn mi játsztunk a Nemzeti Színházban nagy közönség előtt.
– Lezárultak a ’90-es évek, mi következett 2000 után?
– Sokan mentek el az országból 1999 végén jobb életet keresve, s a társulat életében is szakadás történt. Jakab Zsombor vette át a társulatot, külön kft.-t hozott létre, azóta ő a menedzserünk, kitűnő szervező. A Nemzeti Színházból nyugdíjba kényszerített Szabó Marit, Székely Évát és Csergőffy Lászlót kértem fel tháliás feladatokra. Szívesen vállalták. Ettől kezdve a mai formája alakult ki a társulatnak. Közben 1995-től az Ariel színházhoz szerződtem, ettől kezdve innen csatlakoztak a kollégák. Így alakult ki körülöttem egy stabil csapat.
– Kik voltak a rendezők?
– Sokan. Nagy József és Nagy István színművészek, Nagy Ágota, Barabás Olga is rendezett egy előadást, Fülöp Erzsébet úgyszintén. Tizenegy éve Kovács Leventét tudhatjuk a társulat rendezőjének.
– Milyen előadásokat tűztetek műsorra?
– Kezdetben évente több bemutatónk volt, voltak egységes vígjátékaink, aztán 1995-től intenzív Hahota-életünk volt, évente 120-130 előadást tartottunk. Az utóbbi időben évente egy bemutatónk van, nem győzünk többet vállalni. Az a jó, hogy megmaradtunk az eredeti vágányon. Sokan próbáltak eltéríteni, jöttek a jó tanácsokkal, hogy kellene újítani, de én görcsösen ragaszkodtam és ragaszkodom a klasszikus bohózatokhoz. Ezekben nincs trágárság, de pikantéria, helyzetkomikum annál több. Tudom, hogy nagyon sok ember szereti! Ez az, ami időtálló! Minden másfajta kabaré elporosodott, a politikai kabarét nagyon szerették az elején, de elfakult, a politika is nagyon zavaros lett.
– Milyen lesz az idei kabaré?
– Az idei műsor válogatás a 40 év alatt bemutatott bohózatok javából. Mind a négy jelenetet nagyon szeretem, valamennyi bohózatot új köntösben visszük színre. Többek között az is színre kerül, amivel az első előadásunkat, a Butaság szérumát zártuk. Nagy öröm számomra, hogy azt, amit egykor fejben loptam ki a színházból, most újra játsszuk, méghozzá ugyanaz a rendező rendezi, mint annak idején a színházban! Jelenleg Cseke Péter, Szőllősi P. Szilárd, Gönczy Katalin, Halmágyi Éva, Jakab Bodoni Ildikó és Kelemen Barna tagjai a társulatnak.
– Mikor lesz a bemutató?
– December 28-án Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes termében lesz a bemutató, ezt követően mindennap játszunk, kivéve január elsejét. A közönség nagy szeretettel fogad, a jegyek fogynak, Székelyföldön pedig nem tudunk eleget játszani, olyan nagy az érdeklődés! Nagyon zsúfolt a bemutató előtti időszak, néha fáradtak vagyunk, s ilyenkor a Jóisten elém küld valakit, aki megkérdi, ugye, hogy készülnek, mert nagyon várjuk a Hahotát! Ez ad erőt a folytatáshoz. Amikor a közönség arcán látom az örömet, akkor érdem minden fáradság, minden próba! A nézők várakozása ad erőt!
– Visszatérve a Hahota 40 évére, mi kell ahhoz, hogy egy társulat ilyen hosszú időn át fennmaradjon?
– A társulatot kezdetektől fogva tenyerén hordozta a Jóisten. Elszántan dolgoztunk, és nagyon szerettük, amit csinálunk! Úgy érzem, hogy egyre nagyobb a felelősség a vállunkon, mert minden évben legalább olyan teljesítményt kell nyújtani, mint előző évben! A közönség nagy erőt ad nekünk, minden néző egy külön gyöngyszem, ha egy poénnál elnevetik magukat, kibontják a szárnyainkat! Minél jobban szórakoznak, annál jobban játszunk, és fordítva! Interaktív műfaj a kabaré. Nem is a taps, hanem a nevetés a fontos! Ez mindennél többet ér! – mondta Puskás Győző, a Hahota vezető színésze.
Nem marad más hátra: a társulatnak idén is jó komédiázást, a nézőknek pedig hahotázást kívánunk a jubileumi kabarén!