Úgy tűnt, mintha az idén az új év hajnalán, a pezsgőspoharak koccintása és a tűzijátékok hangja mögött kevésbé lelkesen, halkabban, inkább amolyan belefásult módon, rutinszerűen hangzott volna el a köszöntés. És az előző évekhez viszonyítva, a szilveszter éjszaka is valahogy csendesebbnek, visszafogottabbnak tűnt. Ilyenkor barátok, a család, szeretteik társaságában, vagy egyre többen magányosan várják az év fordulóját. Aki tehette, hazajött a messze idegenből, mások a számítógép képernyője előtt emelték magasba poharaikat.
Ilyenkor számvetést készítünk az előző évről, és megpróbáljuk előrevetíteni, hogy mi vár ránk az új esztendőben. Ki-ki a maga életében történteket eleveníti fel, sikereivel, kudarcaival együtt, és tervez. Ilyenkor azonban nem tekinthetünk el attól a geopolitikai helyzettől, amely immár néhány éve befolyásolja a mindennapjainkat. A szomszédunkban kirobbant, és azóta is dúló háború alaposan felfordította a világot. Amikor néhány éve még azért örvendtünk, hogy végre az ország egy olyan Európához tartozhat, amely fejlődést, prosperitást kínál a kommunista diktatúra alól felszabadult kelet-európai országoknak, és végre egyenesbe került az ország a rendszerváltás utáni közvetlen időszakban tapasztalt politikai bizonytalanság (pogrom, bányászjárás stb.) és a gazdasági átalakulás (vadkapitalizmus) okozta megrázkódtatások után, újabb nehéz időszak elé nézünk. Átéltük már a 2008-as gazdasági válságot, de akkor még nem fenyegetett ilyen közelről háború, amely kitörése óta globális fenyegetettséget (is) jelent. A két diktatórikus nagyhatalom – a hidegháború óta – újra, közvetett módon egymásnak feszült, közben az üllő és a kalapács közé került unió belekényszerült egy olyan gazdasági és politikai helyzetbe, amely továbbra is gyengíti a tagállamok látszatkohézióját. A migránsválság, a világpiaci – és ezen belül az uniós piaci – átrendeződés fluktuációja nemcsak a makro-, hanem a mikrogazdaságra is kihat, amely végül a tagállamok állampolgárain csattan. Mindezeket tetézi az immár uniós politikaként elfogadott fegyverkezési hajsza, amely újabb államadósságba kergeti azokat az országokat, amelyek elfogadták azt, hogy fegyvervásárlással (kitől mástól, mint az amerikaiaktól) támogassanak egy felőrlő háborút, amihez nincs sok közünk. S amelynek immár kevésbé burkolt célja a nyersanyagforrások elosztása, és talán egy újabb geopolitikai átrendeződés, amelynek a kártyáit a nagyhatalmak osztják az unió háttérbe szorításával.
Mindezekre még rájön az is, hogy Romániában az uniós források és a közpénzek elsinkófálása miatt kiürült államkasszát pótolni kell. Jelen helyzetben ezt csak kölcsönből lehet megoldani (Nemzetközi Világbank stb.), amelyet talán több generáción keresztül kell csökkentünk. De a kölcsönt is csak úgy adják, ha (vissza) fizetőképesek vagyunk. Ehhez pedig állami garancia kell. Ki fizeti ki mindezt? Az állampolgárok. Ezért az államcsőd megelőzése érdekében elkerülhetetlenül szükség van azokra a gazdasági intézkedésekre, amelyeket bevetettek: megemelt adók, zárolt állami munkahelyek, illetve ezek csökkentése, az állami költekezés visszafogása.
A megszorító intézkedések és az egyre gyengébb – a tagállamokat költségekbe sodró – uniós lépések elkerülhetetlenül elégedetlenséget váltanak ki. Továbbra is sztrájkkal fenyegetőznek a tanárok, a mezőgazdászok, az egészségügyben dolgozók és talán minden kategória, amelyet érintenek a megszorítások. A munka leállása továbbra is mélyíti a gazdasági válságot. Ráadásul úgy tűnik, hogy a politikum is magatehetetlen. Lásd, olyan miniszterek ellen indult támadás (oktatás, környezetvédelem), akik a körülményekhez igazodva radikális, de racionális döntéseket hoztak. Mindezek mellett megingott a bizalom az igazságszolgáltatásban, amelynek korifeusai (Alkotmánybíróság) zsarolják a politikai döntéshozókat és végrehajtókat.
Ami ránk, erdélyi magyarokra nézve ennél szomorúbb, hogy a megoldások hiánya, elodázása miatt megerősödik a szuverenitás árnyékába húzódó nacionalista, vasgárdista ellenzék, amelynek csak az a célja, hogy hatalomra kerüljön, de mindeddig retorikájában egyetlen észszerű javaslat sem hangzott el a gazdaságpolitikai helyzet megoldására. Az érzelmi, nacionalista húrokat pengető politikusok sajnos a mélyülő válsággal egyre népszerűbbek lesznek. És azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a kormánykoalícióban levő RMDSZ népszerűsége is csökken. Annak ellenére, hogy 6%-os parlamenti jelenléttel sikerült néhány jó intézkedést keresztülvinni. Sajnos az IRES közvélemény-kutató cég 2025. december végén készített felmérése alapján, a jelenlegi helyzet szerint az érdekvédelmi szervezet nem érné el az 5%-os küszöböt az AUR 36%-os támogatottsága mellett. A kormányon kívül kerülés is, de a politikai palettáról való kicsúszás mindenképp katasztrofális következményekkel járna, nemcsak a központi, hanem a helyi közigazgatási struktúrákban is. S ez a helyzet – a már említett általános gazdasági politikai helyzet mellett – az erdélyi magyarságnak dupla ostorcsapást jelentene.
Az új év elején mérlegeljük azt is, hogy ki hogyan viszonyul(hat) a várható „meglepetésekhez”, és mit tehet azért, hogy a saját, a család, a közösség élete jobb legyen, kevésbé zúduljon a nyakába mindaz, amire sajnos számítanunk kell.
Boldog új esztendőt! Boldogat?…
