2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bodor első szamosújvári raboskodásáról kevesebbet tudunk. A Szamosújváron 1823–1827 között töltött börtönéveiről csak néhány hivatalos iratot és magánlevelet találtunk.

1823. október 25. A városi tanács javaslata Bodor javainak visszaadásáról


(Folytatás június 12-i lapszámunkból)

Bodor első szamosújvári raboskodásáról kevesebbet tudunk. A Szamosújváron 1823–1827 között töltött börtönéveiről csak néhány hivatalos iratot és magánlevelet találtunk. Ezek részben javai visszaszerzését célzó próbálkozásaira, részben sanyarú sorsára vetnek némi fényt.

Amint már A városi fogház lakója c. rész végén ismertettük, elvitelét igyekezett minél tovább halogatni, azalatt azon fáradozott, hogy vagyonáról kézzelfogható igazoló iratokat szerezzen, de az „új otthonban” való fogadtatására is készült. Elutazása előtti nap, 1823. július 7-én nemcsak elutazása elhalasztását kéri vagyoni helyzete tisztázásáig, hanem egy jó magaviseleti bizonyítványt is, amelyre bizonyosan azért volt szüksége, hogy Szamosújváron is szabadabban mozoghasson és a börtönön kívüli munkák végzésére engedélyt kaphasson. Már a kérés benyújtása napján kiállított igazolás így hangzik: „Mi ezen szabad és királyi városnak magistratussa, adjuk ezen bizonyíttó levelünket arról, hogy mái napon úgy mint Julius 7-kén 1823-ban ezen város fogházában hamis anticipations 10 forintos cédula készíttésiért detinealtatott mechanicus Bodor Péter magának itten raboskodása ideje alatt való magaviseletéről testimoniumat kérvén adattatni, ezen kérése következéséül a nevezett Bodor Péternek adatik arról ezen hivatalos bizonyíttó írás, hogy az alatt az idő alatt, amíg itten ezen város fogházában detentióban tartatott, magát becsületesen és józanon viselte, idejét munkáságba töltötte, melyről út supra adatik ezen város közönséges pecsétje alatt költ hivatalos bizonyíttó írás. MVásárhely, 7-ta Julii 1823.”1

Marosvásárhelyről Szamosújvárra a város fogatával vitték, az út pedig – a Mezőségen keresztül – jó négy napot tartott. A szamosújvári várban tovább folytatja a városi tanáccsal való küzdelmét vagyona ügyében. Javai helyzetének tisztázását és visszaadását illetően a halogatásért a tanácsot hibáztatja, a tanács pedig az állandó akadékoskodásért a felelősséget rá hárítja. A hátrahagyott javakkal kapcsolatosan 1823 augusztusában javainak a zárlat alóli feloldását és kosztja árának – amellyel Hauchard József vendéglősnek tartozott – a tanácsra hárítását kéri.2

És következik a megszokott ritmusú levélváltás. A kérésre augusztus 25-én a Főkormányszék a várostól helyzetjelentést és javaslatokat kér, amire a tanács október 25-én válaszol. Ebben azt javasolja, hogy a korábbi – 1823. június 30-án keltezett, de Bodornak Marosvásárhelyről történt távozása után érkezett – leirat értelmében visszaadni rendelt ingóságai mellett szabadítsák fel zár alól a rab ingatlanját is, és adják megbízott ügyvéd kezébe, de a kosztja kifizetésére ne kötelezzék a várost.3 A javaslatot a Főkormányszék magáévá teszi, és az 1824. április 5-i rendeletében előírja az ingatlan visszaadását, azzal a megszorítással, hogy a felmaradt tartozásokat, köztük a koszt árát is abból törlesszék.

A főkormányszéki jóváhagyás után a még teljesen készen nem álló zenélő kaszten és a „magától járni pretendált szekér” mellett az ingatlan is a felhatalmazott ügyvéd kezébe került, de azoknak hasznát Bodor nem élvezhette.

A Szathmári József ügyvéddel, felhatalmazottjával folytatott levelezése – aggodalmai mellett – rávilágít sanyarú sorsára, de reményeire is. Az 1824. január 24-i levelében megköszöni a küldött pénzt (60 rénes forintot), a „rác ürmöst” (csemegebor), valamit a „stiblinek” hívott csizmát, amit „hosszú utat kiállható alkotmánynak” tartott.4

Leveleiben több alkalommal utal a „méltóságos báró úr őnagyságára” mint pártfogójára. Nevét azonban nem sikerült azonosítanunk. Tevékenysége során több bárónál is dolgozott, mégpedig Jósika Miklósnál és Jánosnál, Naláczi Józsefnél, Bornemissza Leopoldnál, valamint Apor Lázárnál.5 Ez utóbbi az, aki étkeztetését letartóztatása első hónapjaiban biztosította, és feltehetően neki köszönhetően Szamosújváron „tisztességes” szállást kapott. De ő lehetett az a pártfogó is, akitől – mint a marosvásárhelyi Királyi Tábla ítélőmesterétől – remélte, hogy idő előtti szabadlábra helyezése érdekében segíteni fogja.

Ugyancsak a fennebb említett levélben kéri felhatalmazottját egy hiteles igazolás beszerzésére, amellyel a marosvásárhelyi városi sebész bizonyítsa, hogy a vásárhelyi fogházban a lába megsérülése miatt a katonavasat levetették róla. Mivel ezzel kapcsolatosan azt írja, hogy „itt erre nagy szükség van”, feltehetően ott is hasonló helyzetbe került, és az előzményekre hivatkozva próbálkozott ott is a rablánctól megszabadulni.

A következő, 1824. május 13-i leveléből megtudjuk, hogy közben súlyos beteg lett, és hat hétig ágyban feküdt. „A télen kevésbé maradott meg életem – írja –, melyet Isten után báró őnagyságának és az itt lévő várbéli tekintetes doctor Filep úrnak köszönhetek.”6 Mivel felhatalmazottja ígérete ellenére nem látogatta meg, és nem beszélhette meg vele gondjait, panaszkodott elhagyatottságára és kényszerű nélkülözéseire. Magára hagyottságából beszélnek azok a szavak, mikor azt írta, hogy „az úrnak személyes látása nékem balsam az itt való nyomorúságokra.” Étkezése és a kapott gyógyszerek ki nem fizetése miatt felgyűlt adóssága törlesztésére 100 rénes forintot kért. De igényelt négy-öt vedernyi jó bort is, mert nem tud anélkül lenni, az ottani pedig rossz és drága. „Nékem pedig – folytja levelét – elkerülhetetlenül aval kell élnem, mind aki külömben is hozza szokott volt, mert külömben az itt való mepheticus aerbe el kell vesznem.”

Szathmári személyes látogatása végül is elmarad. Csak levelezés útján tartja vele a kapcsolatot, biztatja, vigasztalja és sürgető kéréseire pénzzel is segíti, ami évek múlva hosszas pereskedés tárgya lesz. Az 1824. augusztus 19-i levelében a várost vádolja, amiért megakadályozta őt, hogy felhatalmazójának a vásárhelyi fogházban töltött ideje alatti kosztozása ügyét a felsőbbség előtt elintézhesse. És azzal biztatja, hogy rövidesen kiszabadul, aminek érdekében az uralkodóhoz szándékszik folyamodni, amely latin nyelvű kérést a pártfogó báróhoz fogja eljuttatni. Azzal biztatja, hogy mire a bécsi udvartól a koszt ügyében hozott udvari határozás megérkezik, már itthon lesz, és „jószágát, kertjét az ingyen használattól maga fogja kézhez venni, mint tulajdonát.” Tájékoztatja őt kertjéről is, arról, hogy a filagória fedelét Dabótzi vagyonkezelő módosíttatta.7

Egy 1825. június 25-én keltezett újabb levelében megköszöni Szathmárinak a két hónappal korábban elküldött kérelemlevél elkészítését, amelyet kitűnőnek talál, és amelyet minél hamarabb postázni szeretne. Majd elpanaszolja sanyarú állapotát. Nyomatékosan panaszkodik nincstelenségére, nyomorúságos helyzetére, és hogy a „kénytelenség” dohányozni is megtanította. Végül 200 rénes forintot kér adósságai törlesztésére.8 A levelet a fogház parancsnoka, Josinczy báró is láttamozza, és igazolja a tartozások tényét, mégpedig kosztja árának elmaradása miatt. Ami a parancsnok soraiból felkeltette figyelmünket, az a rövid megjegyzés, hogy „ő maga magát interteneállja”, vagyis eltartja. Eszerint Bodor maga fenntartására valamelyes jövedelmet Szamosújváron is biztosított. De nem tudjuk, hogy napjait ténylegesen mivel is töltötte.

Bodor szamosújvári tevékenységével kapcsolatosan is napvilágot látott több, feltételezésen alapuló írás. A legnépszerűbb az, amely szerint megfestette az ottani görögkeleti templom freskóit, és mivel a német származású börtönparancsnok rosszul bánt vele, róla mintázta meg az Utolsó vacsorában Júdás arcképét, amiért egy hét sötétzárkát kapott, és a képet is módosítania kellett. Ezzel az állítással kapcsolatosan Páll Andor, Bodor-kutató és a margitszigeti zenélő kút építője a következőket állította: „Amikor Szamosújváron megtudták, hogy milyen kiváló rabja van a várnak, nyomban felkérték Bodor Pétert, hogy fesse meg az akkor épült görögkeleti templom freskóit. Bodor Péter el is vállalta a megbízatást, mert örült, hogy naponta kiszabadulhatott a börtönből, ahol a várkapitány, egy báró, igen megnehezítette a helyzetét. A német báró nem jó szemmel nézte a zseniális agyú székely tevékenységét, és ahol csak lehetett, igyekezett borsot törni a fogoly orra alá. Bodor Péter a sok bosszantásért úgy vett magának elégtételt, hogy az egyik templomi freskón, amely az utolsó vacsorát ábrázolta, a várkapitány bárót festette meg Júdásnak. Egész Szamosújvár hetekig mulatott a várkapitányon, aki végül is arra kényszerítette Bodor Pétert, hogy vakarja le az ő arcképét Júdásról, és fessen oda más arcot. Egyben egyhetes sötétzárkát szabott is a tréfás kedvű ezermesterre.”9

A fentebbi állításokkal az a baj, hogy akkor Szamosújváron nem létezett görögkeleti templom (a román ajkú lakosok görög katolikus vallásúak voltak), a börtönparancsnok pedig nem német volt, hanem magyar. Így csak mint feltételezett és kétséges esetet vagyunk kénytelenek ezt kezelni, még akkor is, ha esetleg nem szamosújvári, hanem valamelyik szomszéd falu templomáról lenne szó.

Ugyanakkor ismert tény, hogy 1827-ben, szabadulása előtt megjavította a szamosújvári örmény katolikus zárdatemplom orgonáját. Ezzel kapcsolatosan Szongott Kristóf,10 az erdélyi örmények történetének neves kutatója Szamosújvár történetével foglalkozó munkájában az ottani Szent Ferenc zárdatemplomról írva megjegyzi: „A főoltárképet Riveti Péter11 veronai olasz (fegyencz volt a várban) újította meg (1827). Ugyanezen évben javította meg Bodor Péter fegyencz az orgonát; a költséget Turcsa János majorsági pénztárnok hordozta.”12 Ugyanezen évben kezdte meg Alexandru Anca lelkész a szamosújvári Kandia negyedben lévő görög katolikus templom több évig tartó felújítását és kifestését. Ennek a templomnak a történetét Ioan Hodorean 1900-ban megírta, de könyvében a munkálatok végzőinek a nevét elhallgatja. Ezek egyike lehetett Bodor is, de bizonyítani nem áll módunkban.

Bodor Péter hét évre szóló szabadságvesztése 1820. december 19-től 1827. december 19-ig tartott. Mivel az elsőfokú ítélet kihirdetése előtti egy év vizsgálati fogságot nem számították bele a letöltendő időbe, ténylegesen nyolc évet töltött fogságban. Ebből három és felet Marosvásárhelyen, a többit Szamosújváron, ahonnan 1827 karácsonya előtti napokban szabadult.

1Mvhely város lt, Acta Politica, 298/1820. sz., 19.

2Ua. Acta Politica, 298/1820. sz., 108–109.

3Ua. Acta Politica, 298/1820. sz., 157–158.

4Ua. Acta Allodialia, 94/1830. sz., 6–7.

5Apor Lázár br. (1784. december 18. – Bácska, 1868. január 16.) belső titkos tanácsos, kamarás

6Mvhely város lt, Acta Allodialia, 94/1830. sz., 8–9.

7Ua. Acta Allodialia, 94/1830. sz., 10–11.

8Ua. Acta Allodialia, 94/1830. sz., 4–5.

9Pesti Napló 1936. Lásd még: PAPP Zoltán 1990, 31.

10Szongott Kristóf (Marosbogát, 1843. március 29. – Szamosújvár, 1907. január 24.) tanár, szerkesztő az erdélyi és magyarországi örmények történetének a kutatója.

11Rivetti Péter (Pietro) (Filos, Itália, 1774 – Szamosújvár, 1827.) festő.

12SZONGOTT Kristóf: Szamosújvár szab. kir. város monográfiája, 1700–1900. III. köt. 1901, 82.

*Részlet a szerzőnek a Mentor Könyvek Kiadónál hamarosan megjelenő kötetéből 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató