Tulajdonképp semmi váratlan nem történt azzal, hogy a regáti törvényhozás ismételten elutasította Székelyföld autonómiatervezetét.
Tulajdonképp semmi váratlan nem történt azzal, hogy a regáti törvényhozás ismételten elutasította Székelyföld autonómiatervezetét. A csoda ennek az ellenkezője, az elfogadás lett volna, ám ez a mesebeliektől eltérően egy olyan fajta csoda, ami egyszer valóra is válhat. De odáig még sok idő kellhet.
A kérdés csak az erről szóló törvény elfogadásával rendezhető, aminek két lehetséges útja is van. Az egyik – és talán ez lenne a jobb –, hogy a többség és a kisebbség tudjon békésen egyezségre jutni fölötte. Ám, főleg a többségi társadalom és az abból kitermelődő politikum értelmi fejlettségét elnézve, ez optimista becsléssel is akár évtizedek kitartó munkáját is feltételezheti, aminek során még valószínűleg sok hasonló elutasítást kell lenyelni. Egyelőre az is nagy kihívás a Regátban, hogy az országot vezetni képes kormányokat kiállítsanak, a politikum gondolkodási távlata meg legtöbb egy mandátum idejéig terjed. Az autonómiakérdés rendezéséhez viszont a túloldalon is felelős és távlatokban is gondolkodni, dönteni tudó politikum kellene.
A másik lehetséges út a nemzetközi fejlemények olyan irányba alakulása, hogy külső ráhatással késztessék a regáti törvényhozást kedvező döntéshozatalra. Ez is hosszú időbe telhet, mert mostanában Európának a legkisebb baja is nagyobb a székelyek autonómiaigényénél. De például nemrég sikerült milliónyi aláírással nyomatékosítva az Európai Bizottság asztalára tenni a kisebbségvédelmi kérdéskört, ami már fejlemény, és ha az ilyen témákra elég erős európai politikai szereplők figyelmét sikerül felkelteni, idővel megjöhet a szükséges külső szél az autonómiaküzdelem vitorlájába is. A regáti törvényhozás sokszor fogadott el külső ráhatásra szabályokat, elég pont itt a centenáriumi évük kapcsán gyakran említett autonómiaígéreteket felhozni. Azokat sem jókedvükben ígérték, hanem azért, mert a nagy háborút lezáró békerendszert diktáló nagyhatalmak így szabták meg a feltételeket a – máig is az akkori amerikai elnök nevéről ismeretes – wilsoni pontok hatására. Tudnak ők barátságosak lenni, ha az érdekük úgy kívánja, az már más lapra tartozik, hogy a százados vagy az uniós integráció kiudvarlása érdekében tett ígéretekből mennyit tartanak be. Pont ezért lenne elvileg jobb az első úton eljutni az ügy rendezéséhez.
Valószínű tehát, hogy nem az utolsó alkalom lesz az autonómiatervezet negyedik rendbeli benyújtása. Csak feladni nem szabad, mert azt már a régi bölcsek idejéből tudjuk, hogy elveszteni csak azt veszíthetjük el végleg, amiről magunk lemondunk.
