Állati alkatrészek

• 2011-04-13 09:25:25

• Joó Kristóf

           Kiváló játék – például unalmasnak ígérkező utazás elviselhetővé tételére –, hogy a „párbajozók” olyan magyar szavakat keressenek, amelyek egy állat valamely testrészére mutatnak rá, de egész mást jelentenek. Most csak néhány példát szeretnénk adni ilyenekre, ízelítőül is persze, de kissé a kultúrtörténet háza táján seperve. Nézzünk elsőként két nyelves példát!
           Macskanyelv – hosszúkás, két végén kissé kiszélesedő – vagyis kicsi babapiskóta-alakú –, 5–8 cm hosszú csokoládérúd. Émile Gerbeaud (1854–1919) svájci cukrász készített ilyet elsőként – ugyanaz, akiről a zserbószelet is megemlékezik. Európa-szerte megkedvelték, de Japánban is népszerű. (Franciaországban vagy Angliában a hasonló alakú teasüteményt is macskanyelvnek nevezik.
           Kutyanyelv – Bíró Miklós 1936-os Nyomdászati Lexikonában olvashatjuk (például), hogy a kutyanyelv „a hosszú kéziratlapok újságírói elnevezése”. A 19. században, amikor az újságírást még nem fizették jól (mint ma!), a kávéházi főpincér hosszában kettéhajtotta és késsel szétvágta az árkus papírlapot. A felstószolt keskeny papírszeleteket kitette az asztalokra a kalamáris és toll mellé. Míg a hírlapíró a kávéjával s a témájával küszködött – tudniillik a kutyanyelvre rótta a nyers fogalmazványt –, a pincér bármikor „ellenőrizhette”, jól megy-e a munka. Ha jól ment, volt hitel. Az „irodalmi főpincér” azonban nem vette el a kutyanyelveket, mert azokat a nyomdaszolga időről időre felmarkolta, s szaladt velük a szerkesztőségbe vagy egyenesen a nyomdába a kéziszedőhöz.
           Macskaköröm – sokan úgy tudják, hogy ekként hívják „másként” az idézőjelet. Nos, nem egészen így áll a dolog. A macskaköröm a „dettó-jel”, vagyis annak a jelzésére szolgál, hogy a fenti sorban vagy az előbb mondott/írt dolog ugyanúgy ismétlődik. (A dettó egyébként olaszul annyit tesz: ’a mondott’, vagyis melléknévi igenév.) Lúdgége – ünnepi húslevesbe főzött tészta. A meggyúrt, vékonyra kisodort tésztából apró, rombusz alakú darabokat vágnak, s ezeket egyenként szövőborda-darabon vagy „csigacsinálón” orsóval vagy más néven penderítővel feltekerik. Mivel egykor – s néhol még ma is – a lakodalmi leves elmaradhatatlan alapanyaga volt, a menyegző előtt a rokonság nőtagjai összegyűltek csigacsinálóba vagy lúdgége-csinálóba. Első ránézésre nem „állati alkatrészt” sugall, mégis megemlítjük itt a pedigré szót. Mint köztudomású, tenyészállat leszármazását mutató, igazoló értékű táblázatról van szó. Régebben azért – pajkoskodva vagy megbélyegzőleg – a „kékvérűek” nemesi származására is ezt a szót alkalmazták. Kevéssé érzik rajta, hogy angol eredetű, azt viszont jól kihallani belőle, hogy végső forrása ófrancia. A középkorban így hívták a darulábat (ihol az „állati alkatrész”!), márpedig a daru lábához hasonlatos, három-négyágú rajzzal mutatták a családfák elágazásait, illetőleg a testvéreket is. Így lett a darulábból pedigré.
          Abból pedig ez a megnyugtató kis szerdai olvasmány.