Jó estét, gyerekek, remélem, ágyban vagytok már, mondta búgó hangon a mesélő bácsi vagy néni egykoron az esti mese kezdetén.
Jó estét, gyerekek, remélem, ágyban vagytok már, mondta búgó hangon a mesélő bácsi vagy néni egykoron az esti mese kezdetén. Rendszerint este kilenckor a mi (balkáni) időnk szerint. Közép- és Nyugat-Európában még csak este nyolc volt, és olyankor csak a tyúkok fekszenek le. Vagy a szerencsésebb csábítók a tyúkokkal, akikkel együtt meghallgatták az esti mese kezdetét, és a „remélem, ágyban vagytok már” szókapcsolatra kajánul összemosolyogtak és azt felelték: nüná/na hallod/épp hogy – ki-ki vérmérséklete és maga kovácsolta szerencséje szerint.
Komolyra fordítva a szót, volt idő, amikor pontosan 19 óra 56 perckor kezdődött a mese, amiből az éberen figyelő ellen- és juszt sem ellen forradalmárok azt a rejtjeles üzenetet vették ki, hogy ebben a formában akarják emlékeztetni a néptömegeket és a kisdedeket 1956-ra. A hatóságok is felneszeltek, és a mesét vagy korábbra, vagy percekkel későbbre időzítették. A történetet évek múltán mesélte nekünk egy rádiós, aki egy nála is idősebb rádióstól hallotta, az pedig a Marconi–Popov kettőstől, akik feltalálták a rádiót, egymástól függetlenül.
Mindez csak bevezetőként szolgál ahhoz a tényhez, hogy e sorok írója is minden este örömmel szolgál, ti. mesét olvas – ha nem éppen kitalál hajmeresztő tündérmeséket – egyik kisunokájának. A jóságos nagyapó, tátott szájú kisunoka képet azonban árnyalnunk kell, nehogy az olvasó az ideálisra gondolja, és arany-rózsaszín ködbe vonja együttesünket.
Történt ugyanis, hogy nagypapa a könyvtárba járva, annak is a kapualjában egy csomó elvihető jó, jobb, rosszabb, olvashatatlan könyvekbe botlott minduntalan. Ezek között fedezett fel egy szép kiállítású meséskönyvet, mely Budapesten Lampel Róbert könyvbirodalmában Wodianer és Fia utódjánál jelent meg 1902-ben. Ennek tehát több mint száztíz éve, akárhogyan csűröm-csavarom. Címe Tündér-mesék. Tizenkét színes képpel. Jó gyermekeknek meséli Lajos bácsi. Feltételezem, nem néztem utána, ez a jóságos Lajos bácsi nem más, mint Pósa Lajos, aki egykor még Vásárhelyen is megfordult. Azóta a sírjában gyakorta forog, ha csepülik, elrettentő példaként adják, „hogyan ne meséljünk” címszó alatt. Pedig Lajos bácsi meséin és versikéin nagyapáink és apáink is felnőttek. Már akinek jutott meséskönyv, hiszen ez akkoriban a luxus kategóriába tartozott.
Nekem nem volt szerencsém Pósa bácsihoz, más korban, más körülmények között nődögéltem. Nekem Benedek Elek, a Grimm fivérek és Andersen jutott, meg a szovjet népek meséi (a gyűjtemény címe a Repülő lovacska volt) és Hajdu Zoltán Farkas-barkasa, Faragó József gyűjtése, a Diófának három ága és más korabeliek, valamint kipróbált klasszikusok. Azért belekóstoltam a korábbi meseirodalomba is, ami a századfordulótól a negyvenes évekig érvényesült. A koronkai kastély könyvtárából hozta magával a tulajdonosnő, akinek fiacskája velem egyidős volt. Abban a könyvtárban volt Dörmögő Dömötör Sebők Zsigmondtól és Mackó úrfi kalandjai, meg Furulyás Pisti Cukorországban stb.
Nos, a tegnap este olvasni kezdém kisonokámnak Lajas bácsi mesekölteményét. Az elégedetlen fiúnál nyílott ki a könyv, mely arról szólt, hogy egy gyerkőc örökké elégedetlen, morcos és unott volt. Egyszer kiméne a nagybátyja szép vidéki birtokán fekvő káposztásba és ottan búslakodott, midőn megpillanta egy ingyom-bingyom kis ugráló nyulacskát. Felsóhajtott, hogy mily jó dolga van az oktalan állatnak. Abban a pillanatban ott termett egy jóságosan gonosz törpike, és azt kérdezte a fiútól, tényleg nyulacska szeretne-e lenni. Az igenlő válasz után gyorsan nyúllá zsugorodott, és vígan rontott rá a káposztalevelekre. (Nem azért, mert kitűnő zsírégető. Akkoriban mit sem tudtak a fogyókúráról.) A nagybáty kibattyogott a kertbe, megpillantá a dézsmáló nyulacsot, menten lepuffantá. Lajas bácsi siet megjegyezni, hogy csak a nyúl fordula fel, testében a fiúcs ép vala. Hazavivé, hol a szakácsné menten megnyúzá, bundikájától megfosztá és szögre akasztá. Didergett szegény fiú pucéron egy éjen át, regvel a jó szakácsné megtűzdelé a gerincét fínom szalonnával, és békené páccal, midőn a forró sütőbe akará dobni…
Na itt elakadt Lajas bácsi szuszogója, jött a deus ex machina megoldás: az elégedetlen fiúcska felébredt. Minden csak álom volt, édes pulyáim, de az örökké püffögő, kritizáló, finnyáskodó fiú jelleme 180 fokos fordulatot vett.
Itt a vége, fuss el véle. Azaz dehogy, unokám még éjfélkor is ébren volt, és azt kérdezte, de tényleg nem lőtte meg a fiúcskát az a puskás ember. Biztosítottuk őt az ellenkezőjéről. Sejtem, hogy a jó Lajas bácsi a fiúkat akarta szoktatni az úriemberség egyik szükséges és fontos velejárójához, a vadvérrel koszorúzott vadászathoz.
