2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Még reggelente ablakomba gyűl

s vidám zajjal ébresztget a madárnép;

a cirógató fényben rám vetül

seregnyi mókás, szökdöső kis árnyék.


Szájaskodnak, csacsognak, bomlanak,

és nótáznak, nótáznak önfeledten,

velük dalol, velük kacag a Nap,

muzsika-felhők húznak el felettem,


most minden csupa nóta, csupa nyár…

 

 Az 1922. június 20-án Kolozsvárt született Jánosházy György nyárköszöntő szonettjének első soraival érkeztem ma hozzád, kedves Olvasóm, ebbe a csupa nyárba.

 A 23-ára virradó nap a kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely a Kr. e. II. évezredben volt a nyári napforduló otthona. Az égi Rák (Canberra) mintájául a rövidfarkú rákok körébe tartozó tarisznyarákok családjának (Canceridae) valamelyik tagja szolgált. A névadó nemzetségnek (Cancer) 20 faja van, s ezek mind part menti kétlaki életet folytatnak. Illő képmásai az állatöv e tipikusan átmeneti szakaszának, hiszen a Rák, e „nedves” csillagkép határos egyfelől a Tejúttal, másfelől a „száraz” Oroszlánnal.

 Időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása (eltűnése) Egyiptomban a Nílus áradását jelezte. A természettudósok már akkor megfigyelték, hogy e rákfajok életciklusa, vándorlása és szaporodása egyrészt a napi árapály-ingadozáshoz, másrészt a hónapos holdváltozáshoz igazodik. Egyiptomban csak a késői korban vált általánossá a csillagkép rákábrázolása, korábban inkább szkarabeuszhoz hasonlították (a két állat sziluettje hasonlít egymásra). A szent szkarabeusz kultusza épp arra vezethető vissza, hogy csillagképe adott helyet a napfordulónak. Kheprit, a ganajtúró bogarat már a korai időkben a kelő nap megtestesülésének tekintették; úgymond a napgolyó is úgy gördül végig az égen, ahogy a szkarabeusz gurigázik a szamár-gombóccal. Amint a napisten a napkoronggal, úgy volt egylényegű Khepri a galacsinnal, amibe a petéjét tojja, s amiből a világra jön.

 Ebben a hónapban delel napunk legközelebb a zenithez.

Pipacsmező – muzsika – felhők húznak el felettem

 A világ bármely részén keressük is a történelem előtti ember keze nyomát, mindenütt találunk napábrázolást. Ha a gyerek rajzol, rendszerint napocska is kerül a papírra. A gyerekrajzokon a nap mindig lángol, sokszor nem is egyszerű sugarakat, hanem virágot, embert, madarat „vet”, olykor virág a nap maga is. És szinte mindig mosolygós arca van.

 A sugarak jelzése még csak érthető, hiszen ha a napba nézünk, szempillánk szűrőjén át, felhők takarásában láthatjuk a sugarakat. De honnan jut a gyerek eszébe a virág, madár, emberarc a napban, és honnan a virágszerű nap? Talán mert már eszével érti, a szívével érzi, hogy a nap az, mely virágnak, madárnak, nekünk életet ad.

 Ezeknek az ábrázolási módoknak a felnőttvilágban valóban nagy hagyománya van. Már az óegyiptomiak ábrázoltak virágot hintő napot; a szibériai népek és az amerikai eszkimók körében a „madárzó” nap képe közhelyszámba megy. Úgy tűnik tehát, hogy e képalkotási készség belülről jön. Az antropomorfizációval a gyerek – mítoszteremtő őseinkhez hasonlóan – mindent, ami mozog, hat, élőlénynek, főleg embernek képzel, így természetesen a napot is.

 Nem tudjuk, ki-mi és miért kódolta belénk a jelképteremtés szempontjait, de a kód bennünk van, ez nyilvánvaló – írja Carl G. Jung.

 Az emberben elemi vágy él, hogy „megfogja” a napot. Ha már másképp nem megy, hát úgy, ahogy a szerelmes teszi, amikor imádottja nevét fába vési. És hány olyan jelet vésett, rajzolt, faragott, öntött és állított a nap útjába, hogy kelés-, delelő- és nyugvópontját „megfogja”! A legújabb korig úgy épült a világ minden csodája a megalit kőköröktől Versailles-ig – még a természeti népek sámánjainak alkalomra összetákolt szertartási kunyhói is –, hogy sarkaik az ég „sarkaihoz”, bizonyos állócsillagokhoz, de többnyire a napjáráshoz igazodjanak. Ahol pedig a napisten kultusza lehanyatlott, vagy az istentisztelet elszakadt a napétól, ott szerényebb keretek között élt tovább a hősmitológiában, mesékben, dalokban, tárgyi szimbólumokba rejtve.

 A június 24-i Szent Iván-nap Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe.

 Keresztelő János Innepe ez? – teszi fel a kérdést az 1700-as évek közepén Bod Péter, a késő barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósa. – A’ Keresztelő János születése’ emlékezetére való a’melly meg-vót immár az ötödik Században. A’ görögök régen szentelték a’ keresztelő János feje megtalálásának emlékezetére. Micsoda babonák mennek ezen végbe? – Néhol a’ gyermekek, ifjak tsontot, szemetet, kaptzát egybe szednek, s rút, büdös füstöt támasztanak. A’melly szokás maradott a’ Pogányoktól, kik olyan vélekedésben voltak hogy a’ Sárkányok ez idő tájban nem szenvedhetvén a’ meleget, a’ kutak és források körül szárnyálnak, s oda hullatják mérgeket: az aféle büdös füstel akarták azért elűzni. Tüzeket tsinálának a’ mező széliben és égő üszögökkel a’ vetéseket kerülék… Néhol kereket forgattak annak emlékezetére, hogy a’ nap immár a’ maga abrontsának felső Pontyára fel-hágott s meg-is fordula… A parasztok úgy tartyák, hogy ha ezen a’ napon eső lészen, a’ mogyoró abba az esztendőben megnyüvesedik.

 Egy forrás szerint mi, magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. Ám már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.

 Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, mely szerint az Iván-napi tüzet „négy szögre rakálták” (rakták). Ez a négyszög a nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.

 E nap jelentőségére utal, hogy Benkő Ferenc mineralógus 1790. június 24-én foglalta el katedráját a nagyenyedi kollégiumban, ahol természetrajzot, földrajzot és német nyelvet tanított. Benkő előzőleg a göttingeni egyetemen tanult ásványtant és bányászatot. Még ott lefordította és jegyzetekkel látta el Werner Ábrahám A köveknek és értzeknek külső megesmértető jegyeiről című könyvét. 1786-ban jelent meg a Magyar Mineorológia, az az A’ Kövek s’ Értzek Tudománya című kötete, az első magyar ásványtankönyv, amely a magyar ásványtani szaknyelv megteremtésében is mérföldkövet jelentett.

 Szent Iván napja, az év leghosszabb napja közelében – idén 25-én – rendezik meg minden évben a Múzeumok éjszakája programot.

 „Csillagok között fényességes csillag” – e szavakkal „idvezli” a régi magyar énekszerző I. László királyunkat, a magyar lovagkor mintaképét, pogány ízű mondák és legendák vitézét, egykor a legnépszerűbb magyar szentet. László (uralkodott: 1077–95) 49 éves, és a soron következő keresztes hadjárat kiszemelt vezére volt, amikor az unokaöccsével, Kálmánnal, a későbbi „könyves” királlyal folyó viszálykodás közepette szélhűdés érte. 1095. július 29-én halt meg. Halálát követően kultusza szinte azonnal virágba szökkent. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták be már életében is legendássá nőtt alakját. Szentté avatását azonban csak III. Béla kezdeményezte 100 év múlva. III. Celesztin pápa az ő kérésére két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz csodaszakértőket. 1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján üljük, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján.

 Szent László királyunkban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban követendő példaképpé és szent patrónussá válik.


 Zárom soraimat Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanusának Első, Istent dicsérő imájával: 

 

Uram!

Te nagyobb vagy, mint teremtett világod,

És a Mindenség a Te lakhelyed.

Saját képemre formáltalak Téged,

Így lettél gonosz, irigy és hiú,

Dicséretre és áldozatra vágyó,

Ki megbosszulja kis vétkeimet,

Azt kívánod, Neked építsem házadat,

Míg embertársaimnak se étke, se lakása.

Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés

Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom 

Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.

 

 Maradok kiváló tisztelettel.


 Kelt 2023-ban, június 23-án, Zoltán napján 

Körösfői-Kriesch Aladár – Kalotaszegi templomba menők – Betöltsem kis világom jószándékkal és fénnyel

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató