A minap fiúunokám kezébe adtam Jókai Mór Nagyenyedi két fűzfáját, kissé bizonytalankodva, vajh tetszeni fog-e neki, negyedikesnek ez a történet. Rácsodálkozik-e lélekemelő üzenetére. Egy hét múlva tavasz, lelki tavasz köszöntött reám: megbeszéltük az olvasottakat. Megnyugodtam: a mai gyerek is érti, hogyne értené, a régiek üzenetét. Jut eszembe mindez, hogy poros irataim közül tegnap kikívánkozott az Utunk egyik 1976. évi márciusi számából egy kivágás – jó sokáig várt, míg hasznot hajtott nálam – , Lászlóffy Aladár Nagyenyed fűzfái című versével.
Valahol áznak Nagyenyed első
fűzfái, utolsó fűzfái. Kívül a kollégyom
kapuja, belül könyvtár, nyitom, csukom
a tenyerem. Mi sem könnyebb kardok
és boroskupák mellől az utókort maradéknak
titulálni, pedig mindig is most van a most,
a szentséges tavaszelő, mikor eső világít
a legfehérebb lapra, édes esők írnak
a földre és testem ablakán megint kilát
ugyanaz a lélek.
Ezzel az útravalóval vágok neki a Kos havába lépő mai sétámnak. Kedves Olvasóm, remélem, velem tartasz.
A kos tavaszünnepi áldozati állat az ókori közel-keleti vallásokban, a zsidókéban is: a Bibliában a bárányt áldozó Ábel kedves az Úrnak. Az Isten nagylelkűen eltekint attól, hogy Ábrahám saját fiát áldozza föl, és maga gondoskodik az Izsákot helyettesítő áldozati kosról – az emberáldozatról állatáldozatra való áttérés költői visszhangja ez. Isten a fiát küldi el, hogy legyen néki érettünk és helyettünk való áldozat. Az őskeresztények az önmagát feláldozó Krisztus szimbólumaként illesztették jelrendszerükbe a bárány képét.
Nagy Anna: Kora tavasz
A Kos olümposzi védnöke Athéné, aki Zeusz fejéből pattant ki teljes fegyverzetben. Az állatöv a Kossal kezdődik: a csillagászati év kezdetét jelképezte.
Az ókori Rómában az év akkori első hónapját Romulus nevezte el apjáról, Marsról. Mars eredetileg paraszti istenség volt. Silvanus néven az erdők és legelők felett uralkodott. Az ő nevét viseli Földünk külső szomszédja, a Mars bolygó is.
Eme ókori bölcselmeket idéző sorokhoz igazítom Gál Éva Emese gondolatát. Vért című verse 1987-ből múltidézés; a mi, Kárpát-medencei múltunk megidézése: a létét élőként egyetlenként értelmezni tudó ember a (természeti) tájban:
Mert magára emlékszik vissza minden ember,
és minden ember: az egész világ,
mit kezdene a történelemmel,
aki álmában sem ölel hazát?
Néha úgy tűnik, háttal fordulnak feléd,
de ez látszat, avagy próbatétel.
Oly mindegy a csillagnak, hogy szemből, vagy hátból
ragyog le rád, ha bírja messzi fénnyel,
hát az idő szerencsejátékain
ne engedd eljátszani magad.
Minden, ami szerelemmel éled,
a gyermek, haza, és a gondolat
a jövőd még, s úgy tied, mint a múltad.
Szeresd, hiszen a szerelme vértez!
Nem csak égbolton villogó csillag,
de ember, ember kell a messzeséghez.
Az első csillagászati tavaszhónap első napja Benedeké.
Benedek, jönnek a jó melegek.
Így az egyik mondóka – ami inkább csak óhaj, mint pontos meteorológiai előrejelzés.
Március 21. a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a Föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok s az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Innen a neve: nap-éj egyenlőség. Ettől kezdve napról napra az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok.
A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Az a helyi éghajlati és időjárási viszonyok szerint változik. Mi itt, a Kárpát-medencében, március 1-jétől számoljuk a meteorológiai tavasz kezdetét.
A tavasz antik hagyományból eredően Flóra és Vénusz évszaka. A virágok és a zöld szín Flóráé, a mirtusz és a gyöngy Vénuszé.
Illő, hogy e nap a költészet világnapja is, 1999 óta.
És tobzódnak ilyenkor a világnapok.
Egy ENSZ-határozat értelmében e nap 2013 óta az erdők nemzetközi napja is. Lehetetlen olyan időpontot találni, mely a Föld egészén egyformán megfelelő lehetne az ébredő erdő ünnepének; a márciusi nap-éj egyenlőség talán a legjobb kompromisszumnak tűnik.
Március 22. a víz világnapja. Megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték.
Március 23. 1960 óta a meteorológiai világnap – annak emlékére, hogy 1950-ben e napon megalakult a Meteorológiai Világszervezet.
Az Anyatermészet úgy uralkodik a világon, hogy egyetlen szigorú alaptörvényt állít fel az emberek számára, akik próbálják átvenni a vezetést. Egy alaptörvényt, ami miatt az ember józan esze megbotránkozik, mert mindig többet akar. Ez az alaptörvény pedig így szól: a tökéletes nem létezik.
A fiatal magyar írónő, Papp Dóra nagy igazságot mond ki – mely érvényes erre az ember alkotta világnapdömpingre is…
A felsoroltak mindegyike megsüvegelendő, de hogy közülük melyik a legfontosabb? Én a víz világnapja mellé teszem le voksom. Indoklásul álljon itt néhány adat.
A világ népességének közel harmada, több mint 2,5 milliárd ember, nem jut rendszeresen egészséges ivóvízhez. Körülbelül 5 milliárdra tehető azoknak a száma, akik rossz egészségügyi körülmények között, tiszta ivóvíz nélkül élnek. Közülük 850 millió ember naponta több mint fél órát gyalogol, hogy egyáltalán ivóvízhez jusson.
900 milliónyian nem ismerik az árnyékszék fogalmát, és a szabadban végzik el dolgukat, mint az állatok. Az ötévesnél fiatalabb gyermekek közül évente 360000 hal meg hasmenés következtében. A kolera, a fertőző májgyulladás és a tífusz elsősorban a csatornázás hiánya miatt terjed. A legrosszabb a helyzet Közép-Afrikában, ahol a lakosság csupán 15%-ának van lehetősége arra, hogy szappannal mosson kezet.
Végül: a katonai konfliktusok által sújtott országokban négyszer kisebb a gyermekek esélye arra, hogy tiszta ivóvízhez jussanak.
Gyümölcsoltó Boldogasszony napja közelében, március 25. táján bízzunk abban, hogy szomszédunkban is végre béke lesz.
E napra is tücsköt-békát ráhordott a természeti jelenségekkel kevés valós kapcsolatot „ápoló” népi időjóslás. Íme két homlokegyenest mást állító regula:
Gyümölcsoltó hidege
Téli hónapnak megölője.
és
Ha ezen a napon megszólalnak a békák,
még negyven napig hideg lesz.
Március 25-e Jézus fogantatásának ünnepe. A hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt a Kárpát-medencében. A jámbor néphitben a racionális elme nem látja az összefüggést, de lelkünk mélyén tudunk róla.
A legfőbb istenanya és a nőivarú, az istenfiú-gyümölcsöt termő világfa egymásnak megfelelő Föld és Tejút jelkép. A Bibliában a kép hasonlatszinten maradt fenn az angyali üdvözlet szavaiban: „áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus”.
Minden bomló tavasz a rácsodálkozás ideje.
Ózdra s szülőfalujának határára csodálkozik rá az Utunk 1948. március 27-én megjelent Így még nem látta című versében Horváth István is:
Fent a Csúp iránt – foszló szivárvány –
szakadt abroncsa leng az égnek.
A kéklő dongók átalívelnek
ívén a bársony messzeségnek.
Óbor színében verőfény ömlik
alá a martok hevült mellén.
Fellázadt csirák törtetnek át a
fásult harasztok évetegjén.
Rügyek nyilazzák szélbe illatuk.
Aki sohasem járta napi rendszerességgel a kora tavaszi erdőt-mezőt, nem ismerheti ezt a varázslatot. Még csak színesülnek a tavalyi vesszők, ágvégek, a még ép epidermisz, a sima kéreg alatt csak a háncs ébred. S a nedvek halovány pasztellszínekbe öltöztetik az üverek bokrait. Jómagam még a hatvanas évek végén tapasztaltam ezt meg először, amikor néhány osztálytársammal, barátommal a legendás Málnássy Laci bácsi útmutatásai szerint hetente akár többször is felkerestük kihelyezett madáretetőinket a Somostetőn, el egészen a Németkalapig s a jeddi Kincses-dombokig. Minden bokor, minden fa más-más pasztellszínben haloványult a csípős légben. S szinte naponta változtatta mindenik a színeit. Aztán – ahogy azt Horváth István is leírta – „robbant a szépség”. Nagy Anna kolozsvári festőnő is képbe fogalmazta a Kora tavaszban.
Áradt patakok szabad sodra
A Bükk, a Szurduk dörömbölnek.
Zendült hadak a mozgó erdők.
A felhők párzó ezüstölyvek.
Erőt lehel a barázdák mélye.
Lángot vetnek az ekeélek.
Fürge utakon henger, szekerek
s nekigyűrkőzött sereg széled.
Így még nem látta Isten sem őket,
így, a tavasszal eggyé forrva.
Lázadó csirák, zendülő erők,
áradt patakok szabad sodra
még így sohasem visszhangzott bennük,
s az ég sem volt még ilyen tárult.
Dűl a barázda, dűlnek a hantok
és dűl a múlt, az évedt, sárgult.
Gyomját, harasztját ekék forgatják.
Süllyednek már a férgek, dudvák,
S a nap tűzszálú seprővel sepri
falun, mezőn a tavasz útját.
Hasonló rácsodálkozásokat kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
