2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tél van. Néha havazik, máskor meg hideg szelek pásztázzák végig a tájat. A hideg átlagos január végi – február eleji. A Maros kirakta jégterhét a Nagygát fölött a Holt-ággal szembeni partokra, s hogy megcsappant a vízhozam (!), hiszen Déda felett a fagy nem hagyta növekedni az utánpótlást, az egymásra torlódott jég mint töredezett pán-céling-maradvány nehezül rá a keskeny nádszegélyre.


Menjünk a hóba – régi szót

ma emlékezve mondunk.

Fehér megint a szép világ

s megint sötét a gondunk.


A város villany-ezre vár.

Hallgass a régi szóra, 

s a hóra vidd a gondodat,

a hóra vidd, a hóra.


Biztatás a télben – Áprily Lajos verse újabb régi emléket bizserget: amikor a ródli a somostetői vendéglőtől lecsúszott velünk egészen a Bulevárd sarkáig. Ha kétszer-háromszor leereszkedtünk, már sötétben indultunk haza, a Tisztviselőtelepen át, le a Munkácsin még egyet csusszanhattunk – hisz akkor még nem voltak olyan autók, amik meg tudtak volna birkózni az utca meredekjével –, s a Rigó utcán, majd a Fürdő utcán érkeztünk az Ebhát vár felőli végébe. Emlék.


A friss hullással elvegyül.

Fagy őrzi, február van.

De víg patakká lesz a hó

az első napsugárban.


Oszló füstöt ki látna meg

fehér felhő-seregben?

Ki lelhetné meg gondodat

sugárzó tengerekben?


Benne járunk vízöntő havában.

A görög csillagképek között van a Cethal, amely a Vízöntő alatt lubickol az ég tengerében.

A perzsa és hindu csillagképnevek alig térnek el a görög-rómaitól.

A közép-amerikai kultúrákban az égitestek pályáit a világot összetartó köteléknek, a naptári csomópontokat kötélcsomóknak képzelték. A Varuna név annyit tesz: a „Kötés Ura”, amibe a szelek fölötti hatalom éppúgy beleértendő, mint az eskütétel és minden más szimbolikus égi kötés. Ő volt a Nap tizenegyedik megjelenési formája, azaz a Vízöntőé, mely a Nap tizenegyedik állomása a hagyományosan Kossal kezdődő állatövön.

A germánok más néven tisztelték (Odin, Woden), de szerepköre nem változott, már ami a holtak, a szelek és a tél feletti uralmat illeti.

Rómában, az ősi capitoliumi istentriász egyik tagja, Quirinus agráristen azonosítható vele. Az indoeurópai istenség tisztelete egybefonódott az Európa-szerte őshonos medvekultusszal. A téli álmot alvó medve indogermán nevei (latin ursus, francia ours, angol bear, svéd björn stb.) rokon hangzásúak az Uránusz/Varuna istennévvel. A medvekultusz különböző formái az időszak ünnepeiben, a farsangi szokásokban és hiedelmekben a közelmúltig fennmaradtak.

Egy... medvéről írnék pár szót itt ehelyt. Nem medve az, csak nevében: a 2024. év lepkefaja a közönséges medvelepke (Arctia caja). Nem, az imágó távolról sem hasonlít medvére – akár színében is, de sűrű kitinszőrös hernyója színben is, lassú mozgásában is már igen. Ráadásul a „közönséges” jelző sem igen illik ma már rá, hiszen az utóbbi évtizedekben az építkezések intenzív térhódítása és a parlagok felszámolása állománynagyságában jelentős csökkenést okozott.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédelmi Szakosztálya második alkalommal indította el „Az év lepkéje” programját, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra. Az idén a kis színjátszólepke, a közönséges medvelepke és a gyakori ablakosmoly közül lehetett választani. Összesen 3327 szavazat érkezett a határidőn belül. A közönséges medvelepke a voksok 47% százalékát szerezte meg. A második helyet 45% százalékkal a kis színjátszólepke, a harmadik helyet pedig a gyakori ablakosmoly foglalhatta el.

A közönséges medvelepke egykor sokfelé előfordult, mára azonban drasztikusan megritkult. 

Eurázsiában honos, bárhol előfordulhat, a legtöbb fás- és lágyszárú növényen megél. A lepke testhossza 6-7,5 cm, feje és tora sötétbarna, a csáp fehéres. A potroh narancs- vagy téglavörös, éles, kékes fényű fekete foltokkal, a hasoldal szürkésbarna. A lábak barnák, a combokon pirosas szőrzettel. Az elülső szárny csokoládébarna, több-kevesebb vörösbarna behintéssel, a hátulsó szárny narancssárga vagy narancsvörös, a foltok nagyok, lekerekítettek, rendszerint különállóak, fémeskékek, feketés kerettel. Július–szeptemberben repül. A nőstény csomókban rakja le petéit. Hernyójának fehér szemölcsei vannak, rajtuk a szőrzet igen hosszú és sűrű. A háton lévő szőrbunda feketésbarna, barnásfekete, míg az oldalán rozsdabarna, vörösbarna. Hernyóként telel. A bábozódáshoz sűrű szövedéket készít, amelybe szőreit is beleszövi. Magát a hernyót nem nagyon szeretik az énekes madarak, mert kitinszőrei kellemetlenül felsebzik a csőrszéli bőrt. Ezért aztán hernyóként, részben imágóként is, elég nagy biztonságban van. De lám, megint az ember! Olyan környezetet alakított ki, amiben hatástalanok lesznek a több évmilliós evolúció során bevált védekezési stratégiák: a közönséges medvelepke populációi ezért gyérültek meg a Kárpát-medencében.

Közönséges medvelepke (Arctia caja) hernyója

Most azonban téli pihenőjüket töltik a medvelepke lárvák.

Hanem az énekesmadarak a hó lehulltával igencsak rákényszerülnek a téli etetőkre.


Köd és mínusz tíz. Február.

De az a „kicsicsür” – madár

nagyvígan fittyet hány neki

s pici gitárját pengeti.

Így ünnepli Áprily Lajos az Új cinkeszót.


Nem lát eget, nem lát napot,

nem érez olvadás-szagot,

köd gomolyog, köd tornyosul,

tollára permetegje hull,

de ő csak szól, csak zöngicsél.

Ki bátorítja, mire vár?

Alusznak még a vak csirák.

Azt várja tán, hogy egy bohó,

kíváncsi és hamarkodó

avar-takarta hóvirág

csukott szemét kinyissa?

Kicsi madár,

te drága, drága optimista!


Lassan lépkedünk februárba. A hónap latin neve, Februarius, a szabin februm, „tisztulás” szóból ered. Hiszen a február már az antik Rómában is a decemberi s januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. Februa, azaz „Engesztelő” volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve is. Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: böjtelő hava. Nevezték halak havának is, mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár.

Februárt esőszínű ruhába öltözött, repülő alakként ábrázolták, jobbjában a Halak jelével. A mezei tennivalók alapján gyümölcsfáit, szőlőtőkéit metsző meglett férfiú jelképezte. De megjeleníthette ráncos képű aggastyán is, amint bőrruhába burkolózva tűz mellett fagyoskodik. Az istenek közül Venus és Cupido személyesítették meg, amint orkánszerű szélben, lobogó lepleiken „vitorláznak”.

Az egyházi kalendárium szerint a februárban kezdődő vasárnapok már a húsvétra néznek, tehát nem visszafele a karácsonyra, hanem előre a húsvétra. Vége a karácsonyi ünnepkörnek. Ez a hónap egyházilag a böjtelő hava, illetve – Bod Péternél – a böjt előhava – írja Tőkés István a Hétköznapok – ünnepnapok című munkájában. – Az epifánia időszak (január hatodikával kezdődően) első vasárnapja az úgynevezett Septuagesima (septem = 7), mivel ez a húsvét előtti hetvenedik nap. Ezt követi a Sexagesima (60.). A következő lenne (a latin nyelvhez igazodva) a Quinquagesima (50.), de ezt már általában (pl. a német evangélikus naptárban) Estomihi vasárnapnak hívják. A név a 71. zsoltár 3. verséhez kapcsolódik: „Esto mihi in Deum protectorem…”, azaz „Légy sziklaváram, ahová menekülhessek szüntelen, s rendelkezzél megtartásom felől”.

(…) Ez volt szentelve (a pogányoknál) Februárnak, a tisztaság istenasszonyának, akit tisztelnek a gyermekszülő asszonyok, hogy őket természeti tisztátalanságokból megszabadítaná” – idézi Tőkés István Bod Pétert.

Megdermedt emlékek tárháza a február. A természet is még didergősen várja, hogy jönne már a kikelet.


Ráddermed, mint a jég, a február!

Farkasok, nyestek farsangja az éjfél,

puszta csönd vesz körül, magadba zár:

visszarettensz a kedves küszöbénél.


Egyed Emese Februárjával indulok én is a következő hétvégi találkozásunk felé.


Gyermekeim, fogjátok két kezem.

Mivé is lennék fényeitek nélkül?

Nap-hold vagyok: sugár és rejtelem,

bizakodásotok szívembe épül,


és ott vacog a rügy az orgonán!

A jég alatt a kérges föld – szuszog!

Már ágvégről röptükben sandítanak rá

a láthatatlan tavasz-mókusok!


De nagyon előreszaladtam az időben, hiszen ma még csak Pál napja van: pálfordulás. A Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és Pál apostol lett belőle. A néphitben időjárás-, termés- és haláljóslás napja. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani.

Gyimes-völgyi csángók szerint: „A régiek úgy tartották, hogy pálfordulókor, milyen állatok a fődbe vannak, hogy ott telelnek, akkor akik fejvel befelé vannak. Akkor fordulnak kifelé, hogy jöjjenek a felszín felé.”

Forduljunk mi is fejjel a kikelet felszíne felé! Úgy legyen!

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2024-ben, január 26-án pálforduláskor

Fehér megint a szép világ

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató