Ha visszatekintek 2025-re, összegzésképpen nem állíthatom, hogy közönséges vagy unalmas esztendő lett volna. Természetesen az én szemszögemből és a világpolitikáéból. Az utóbbit ki is kapcsolnám a beszámolóból, mert bár hatásai engem is érintettek, nem játszottak főszerepet, illetve nem tudom megítélni a történelem ítélőszékének magasából egyelőre.
Immár a 14. éve töltöm precíz munkahely nélkül napjaimat, más szóval nyugdíjas vagyok, ami kivételesen kellemes állapot, ugyanis rengeteg időm van dolgozni. Magam szerezte munkákat, magam kitűzte feladatokat végrehajtani. (Nem titkolt vágyam, hogy ugyanannyi ideig lehessek nyugpénzes, amennyi esztendeig az államnál szolgáltam. Én ui. csakis állami szolgálatban állottam, mint a korombéliek döntő többsége, aki hon maradt. Mert voltak ám barátaim, kortársaim, rokonaim, akik a rendszer nyomása elől csak úgy tudtak kitérni, ha kiértek a világ naposabb felére. (A napról lehetne beszélni, éghajlatilag kétségtelenül több napot kapnak a Közel-Keleten, de a biztonság dolgában már tamáskodom. Hogy enyhén fejezzem ki magamat.)
Az év folyamán az Időtár X. kötetét (1936–1940) leadtam a kiadónak, amely sajnos nem tudott pénzt szerezni a kiadására. Ez azonban nem szegte kedvemet, ugyanis mindjárt a leadás után a következő kötet összeállításához fogtam, és ez ugyancsak négy évet ölel fel, az 1940 szeptembere és 1944 szeptembere között bonyolódó tragikus korszakot. (Én így látom, mások véleménye nem befolyásol. Családom történelmi tapasztalata ezt sugallja.) Ennek a kötetnek épp a 725. oldalán járok, melyhez több száz oldalnyi mutató járul (hely, név és tárgy).
Megjelent egy novelláskötetem a Kriterion Kiadó jóvoltából Jodocus Badius boldogtalansága címmel. Merem ajánlani a nagyérdeműnek minden álszerénység mellőzésével. További kisebb-nagyobb elbeszélések és félrebeszélések rejteznek még tarsolyomban, melyeket egy jövendő kötet számára írok, gyűjtögetek, szerkesztek. A kiadó szép borítót tervezett és vitelezett ki, a kiadó vezetőjének köszönet a kötet anyagi támogatásáért. (Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, mondották a régiek a teológiai műveltség birtokában.)
Ebben az esztendőben sem ültem veszteg feleségem jóvoltából. Kifogtunk több esős időszakot is Párizsban, Velecében és Budapesten, igazi olasz időt Luccában. Ezekről beszámoltam, talán a budapesti kivételével. Itt kétszer is megfordultam, ill. a vásárolt könyvek súlya alatt megferdültem az év folyamán, egyszer a Balatonról jövet, másodszor színházba járás címén barátokkal. Nagyobb háromszéki emléktúrát tettünk augusztusban, felelevenítettük, amit Háromszék művelődéstörténetéből tudni illik, kell és lehet. Ja, és megjártuk Hollandiát; Leidenben barátainknál laktunk, velük róttuk a várost és a városnapok fesztiváli forgatagát, a botanikus kertet és az egyetemi várost.
Nyitottam meg kiállítást a Studium Hubban, és mutattam be könyvet a Bábszínházban. A Spectrum Színháznak hűségesebb látogatója voltam, mint a nagynak. Így alakult. Ebben nem én vagyok a ludas, régen, radnót és dicső, hanem azok, akik meghívtak előadásaikra.
Beszereztem gyógyszereimet, négyfélét is, ami az én koromban akár rekordnak is számít alacsony száma miatt, olykor eleredtem gyalogosan saját szülővárosomban, de inkább csak külföldön szoktam az apostolok lován haladni a térben és időben. Megemlékeztem az orvosi egyetem nyolcvan évéről, hiszen életemre nagy befolyással volt közelsége és a szülői elkötelezettség révén.
A hitközségi életben csak részlegesen vettem részt, leginkább a hetiszakasz megvitatásában jeleskedtem. De a Fennvaló véleményét egyelőre nem kézbesítették vitézkedésem kapcsán.
Végigkísértem unokám hetedik és nyolcadik osztályát – két félév, láttam őt Hollandiában, ahol otthonosan mozgott. Angolja egyre jobb. Feleségem jókat főzött, kedvemrevalót és bőségeset, a környékbeli boltok törzsvásárlói voltunk, vagyunk. Feleségem tévés és elektronikus sajtóban érdekelt, úgyhogy az írás mindennapi foglalatosságunk, meg is beszéljük alkalomadtán és mindenkor, valamint megtekintjük az olvasók és lájkolók számát, melyekre érzékenyen reagálok. Tervezgettünk, utazásokra foglaltunk helyjegyet és szállást, lemondtunk egy londoni utat (tulajdonképpen egy felbuzdulást szállítottunk le a realitások talajára), nem bántam. Van így az utazó. Hívogatnak más tájak.
Írtam 50 csütörtöki jegyzetet, az 51. nem csütörtöki, de azért jegyzet. Legalábbis reményeim szerint.
Ahogy abban bízom, hogy a (20)26. esztendő, midőn a Csütörtöki kimenőim megérik a negyedszázadot, jó és termékeny esztendő lesz, melyeknek párját, boldogságot és töretlen egészséget, jókedvet, sok okos magyar szót kíván az önök Sebestyén Mihálya. (Ja és Spielmann)
