A balettes-kézilabdázóból lett fitneszedző

gyakran hazajön Marosvásárhelyre

Párdi (Hegedűs) Erika, a hajdani Mureșul női kézilabdacsapatának tagja vonzó kinézetének köszönhetően a szurkolók egyik kedvence volt. Erika a rendszerváltás után Magyarországra szerződött, ahol családostól letelepedett, jelenleg pedig a Budapesti Fitneszakadémiánál dolgozik. 

Az 54 éves sportemberrel még január végén beszélgettünk, a helyi kézilabdasport történetéről megjelent könyv (Aurel Rațiu: Istoria handbalului mureşean) bemutatóján.

– Mindig nagyon jó érzés hazajönni Marosvásárhelyre, és találkozni az egykori társakkal, barátnőkkel. Van olyan volt Mureșul-kézilabdázó, akit mintegy 30 éve nem láttam, felemelő érzés együtt lenni – kezdte a beszélgetést. 

– Ön az egyik legfiatalabb tagja volt a Mureșul nyolcvanas évekbeli csapatának. Mikor került oda?

– 1983-ban kerültem fel a nagycsapathoz az ifjúsági együttestől Mátéfi Esztivel együtt – akivel egyidősök vagyunk –, akkor még Kulcsár László edzte az együttest. Én a 2-es iskolában a néhai Viorel Florea testnevelő tanár, edző idejében kezdtem el versenyszerűen kézilabdázni, az alapokat a sportiskolánál Gálfalvi Artúrtól sajátítottam el. 

– A kézilabda volt az első sportág az életében?

– Nem, baletteztem az egykori Szakszervezetek Művelődési Házában, de mivel édesapám is sportoló volt, és jól ismerte Floreát,  hozzá kerültem kézilabdázni. Az első kapura dobásos felugrásaim „balettesek”  voltak. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban folytattam a tanulmányaimat, aztán a Mureșul korosztályos csapatához kerültem. 

– Az édesapja mit sportolt? 

– Focizott, az ifjúsági válogatottban is szerepelt, de gerincsérülés miatt kénytelen volt abbahagyni a futballozást.

– Mint említette, 1983-ban került fel a Mureșul nagycsapatához. Akkoriban ott már több nagynevű játékost is nyilvántartottak.

– Igen, évekig együtt játszottam például Maria (Dorgó) Buciumannal – ha jól emlékszem, talán 1987-ig – , de sok más kiváló társam is volt a nyolcvanas években, akikkel nemcsak itthon, de a nemzetközi porondon is jó eredményeket értünk el. 

– Pályafutása végén Magyarországon tevékenykedett, aztán Budapesten telepedett le. Hol játszott az anyaországban?

– 1992-ben a budapesti BHG SE-hez szerződtem, bajnokságot nyertünk, onnan pedig a Vasashoz kerültem. Aztán amikor egyéves volt a kisfiam, éppen egy sérüléssel küszködtem, és a férjemmel úgy döntöttünk, hogy abbahagyom a kézilabdázást. 

– Mi következett?

– Három évig tolmácsként kerestem a kenyerem egy amerikai reklámcégnél, de a sportolást sem tudtam abbahagyni: aerobikozni kezdtem, és olyan jól ment, hogy egyik edzőm ezt a pályát ajánlotta nekem, hiszen könnyen a sport felé tudtam terelni az embereket. Idővel sok barátnőre  tettem szert, majd kapcsolatba kerültem a Budapesti Fitneszakadémiával, és személyi edzői tanfolyamot végeztem. 

– Jelenleg hol dolgozik?

– Tanár vagyok a Fitneszakadémián, ahol a jövő edzőit (személyi edzőket, testépítő edzőket stb.) képezzük. Inkább az utánpótlással foglalkozom (kézilabdázók, cselgáncsozók stb.), felkészítem őket a versenysportra, de kapcsolatban állok a miskolci vízilabdacsapattal is. Nemrég meghívást kaptam a kézilabda-válogatott utánpótlásától, ahová önéletrajzot kell elküldjek, hiszen jelenleg másképpen alakul a kézilabda, mint egykoron: a vezetőedző körül sok más szakember tevékenykedik, akik a sportolókkal egyénileg is dolgoznak, hogy minden képességüket fejlesszék, és a legjobb teljesítményt nyújtsák. 

– Mint hallottam, rövidesen nagymama lehet…

– Nagy fiam, Péter (28) megnősült, 9 éve van együtt a párjával, így minden lehetséges. Egyébként a nagyobbik fiam vízilabdázott, a kisfiam, Dániel (22) pedig ifjúsági Európa-bajnok shotokan karatés volt, de mindketten abbahagyták a versenysportot. 

– Mit jelent önnek Marosvásárhely? 

– Gyakorlatilag mindent, hiszen itt születtem, itt laknak a szüleim, a húgom is, a férjem hozzátartozói is itt élnek. Gyakran jövünk haza, de mindig rövid időre, olyankor főleg az idős szüleimmel vagyok. 

– Tartja-e a kapcsolatot egykori csapattársaival?

– Igen, sokukkal. Örvendek, hogy nemrég Mátéfi Esztivel is sikerült felfrissítenem a kapcsolatot, ami egy időben részlegesen megszakadt, hiszen a fitnesz felé irányultam, ő pedig kitartott a kézilabda mellett. Mindig is boldogan gondolok vissza az egykori csapattársaimmal eltöltött marosvásárhelyi időszakra.

Az interjúban említett kézilabdakönyvből tallózva, 1984-ben – azaz interjúalanyunk odakerülésekor –  Párdi Erika mellett a Mureșul színeiben szerepelt Angela Bloj, Virginia (Cozoș) Borda, Fábián Harmat, Kiss Emese (kapusok), Nyulas (Peres) Magda, Maria (Dorgó) Buciuman, Biró (Fejér) Zita, Biró Andrea, Maria (Roman) Avram, Elena Stroia, Adriana Bărbat, Csiki Irina, Szentannai Anna, Corina (Albeș) Mușat, Adriana (Egri) Vodă, Szántó (Gothárd) Éva és Mátéfi (László) Eszter is. További csapattársak: Jensen (Gál, Mózsi) Éva, Kibédi Tünde, Gödri Erzsébet, Bartha Carmen és Gabriela (Florea) Gherendi (mezőnyjátékosok). 

A Mureșulnál eltöltött nyolc év alatt Párdi (Hegedűs) Erika egy bajnoki címet (1988) és két Románia-kupát (1987, 1988) nyert, az alakulattal a Bajnokcsapatok Európa-kupájában is szerepelt.