„Nem őrizgetni, megélni kell...”

Az erdélyi gyerekek és szülők, nagyszülők közül bizonyára sokan felvidulnak, ha azt hallják: Kecsketánc. A sepsiszentgyörgyi Folker együttes 2007-ben álmodta világra azt a gyerektáncházas zeneanyagot, amely moldvai csángó, erdélyi magyar, illetve gyimesi és felcsíki népzenei forrásokra építve ejt rabul minden korosztályt.

Fotó: Nagy Tibor

Az erdélyi gyerekek és szülők, nagyszülők közül bizonyára sokan felvidulnak, ha azt hallják: Kecsketánc. A sepsiszentgyörgyi Folker együttes 2007-ben álmodta világra azt a gyerektáncházas zeneanyagot, amely moldvai csángó, erdélyi magyar, illetve gyimesi és felcsíki népzenei forrásokra építve ejt rabul minden korosztályt. Marosvásárhelyen Henn Domahidi Csilla pedagógus meghívására 2010-ben szólt először a Kecsketánc, azóta évente többször is visszatér a Bod Péter Diakóniai Központba a zenével, tánccal varázsoló csapat. Legutóbb október első hetében táncoltatták meg Folkerék a marosvásárhelyi gyerekeket és felnőtteket, délelőttönként megyeszékhelybeli óvodás és iskolás csoportokat – alkalmanként 60–80 személyt –, csütörtökön és pénteken délután pedig mindenkit, aki a Bod Péter Központba betoppant.

– A Kecsketánc lelkületükben érinti meg a gyerekeket. Pedagógusként azt tapasztaltam, hogy a mozgáskultúra fejlesztése eléggé háttérbe szorul. Amikor a Folker együttes tagjait megismertem, úgy éreztem, hogy általuk régi álmom teljesülhet. Az, hogy már meglévő értékeket ajándékozzunk a gyerekeknek élményszerűen visszavezetve őket a tiszta forráshoz, ahol a zene, a tánc élni segít, megtanít örülni, szárnyakat ad, és elvezet mindannyiunkat önmagunkhoz és egymáshoz. Jakab István, a Bod Péter Diakóniai Központ vezetője az első szóra bérmentesen rendelkezésünkre bocsátotta a termet, ahol a mai napig táncolunk, illetve a zenészek elszállásolásáról is gondoskodott – idézte fel Henn Domahidi Csilla a kezdeteket.

– Ennek a táncnak felbecsülhetetlen fejlesztő jellege van, minden szempontból, mind érzelmi, mind értelmi szinten hatékonyan fejleszti a gyerekeket – például aki szépen énekel, és érzi a ritmust, az szépen is fog olvasni, helyesen fog majd írni, aki jól táncol, az térben is tud tájékozódni –, illetve – ami még nagyon fontos – szocializál. Annak, hogy a résztvevők kéz a kézben táncolnak, közösségformáló ereje van – összegezte a pedagógus a Kecsketánc jelentőségét, majd arra is felhívta a figyelmünket, hogy a varázslat nem valósulhatott volna meg a tanítók és óvodapedagógusok nélkül, akik felismerték a Folker hozta értéket, és táncba vitték a rájuk bízott gyerekeket.

– Köszönetet szeretnék mondani egyrészt Jakab Istvánnak, aki támogatta a kezdeményezést, és a Kecsketánc házigazdájává vált, másrészt a pedagógusoknak, akik fáradtságot nem ismerve felelősségteljesen felvállalták ezt az értéket, és gondoskodtak arról, hogy a Kecsketánc több ezer gyermek számára életre szóló élmény maradhasson.

A „táncos lábú kicsi kecskék” mellett – ahogy István Ildikó, a Folker énekese szólítja az aprónépet – a Babeş-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi tagozatának diákjai, a leendő óvónők és tanítók is megismerhették, magukévá tehették mindazt, amit a Kecsketánc kínál.

– István Ildikó, az együttes énekese igazi varázsló. A két és fél éves gyerekektől kezdődően bármelyik korosztályt meg tudja táncoltatni, mindenki számára hozzáférhetővé, élvezhetővé tudja tenni ezt a zenét – tette hozzá Csilla, aki azt is elmondta, hogy a népi gyermekjátékok levezetésében is részt vevő Mihály Pál, Ildikó férje, saját kezűleg készíti hangszereit, a hegedűt és a brácsát. A Folker csapat összetétele időnként változik, István Ildikó és Mihály Pál viszont biztos pontot jelent. Októberi táncházukban a kobzán játszó Lőrinczi Zsolt muzsikált velük.

– Mikor szerettél bele ebbe a zenébe? – tudakoltuk István Ildikótól.

– Én ezt az otthoni környezetből hoztam magammal. Udvarhelyszéken születtem, juhászcsaládból származom. Mi úgy éltük meg a mindennapjainkat, hogy együtt énekeltünk. Diákkoromban a Venyige népzene- és néptáncegyüttesben léptem fel, 1990-től pedig a csíkszeredai Hargita együttes hivatásos táncosa lettem. Ott tudatosult bennem, hogy mi is az, amit csinálok, amit szeretek, és hogy azt tovább kellene adni. A Folker együttes vezetőjével, Melkuhn Robival a 90-es évektől ismerjük egymást, ő is muzsikált és gyűjtögette a népzenei kincseket. Az együttes különböző neveken és felállásban 1991-től létezik.

– Mi volt a cél, milyen hiányt pótoltatok?

– Most már a falusi közösségekben sem úgy él a népzene, a néptánc, mint annak idején. A hagyományokat, a folklórt nem őrizgetni, hanem megélni kell, ezt tűztük ki magunk elé. A néptánc a népi gyermekjátékokkal kezdődött, ezt kell visszahozni a mai gyerekek világába, de úgy, hogy ne unják. Ezekbe a játékokba egy-két ritmussal az egész magyar néptáncvilágot igyekszem belelopni. Az is nagyon fontos, hogy azok, akik eljönnek ezekre az együttlétekre, a táncház után is továbbéljék mindazt, amit megtapasztaltak. Amikor gyerek és szülő, illetve nagyszülő együtt táncol, egy különleges, megmagyarázhatatlan kapcsolat alakul ki közöttük. De az sem baj, ha a gyerek nem szereti azt, ami elébe tárul, nem kell feltétlenül beállnia a körbe, az is elég, hogy valami jót hall, valamit, ami akarata ellenére is megsimogatja a kicsi lelkét.

Legközelebb februárban, a farsangi időszakban várja a Folker a marosvásárhelyi aprónépet és a varázslatra vágyó felnőtteket. Az örömteli együttlét napjáról, órájáról időben tájékoztatjuk olvasóinkat.