2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Az értékek itthon vannak”

A kincseit feltáró gyűjtő régi, vásárhelyi történetekkel, illetve a kiállított alkotókhoz fűződő emlékekkel kedveskedett a teltházas közönségnek,

Simogató nevek, színek, hangulatok öltöztették díszbe vasárnap délben a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermét. Bordi András, Bíró Gábor, Fekete Zsolt, Vida Árpád képei, Balogh Péter, Bálint Károly, Hunyadi László, Kiss Levente, Vetró András szobrai, illetve a Lázár Imre székelyudvarhelyi öntőműhelyében született harangok – több mint harminc alkotás vonzotta magához a művészi szépet értő, tisztelő tekintetet a tárlatnyitón, melyet Soós Árpád műgyűjtő már tavaly eltervezett, csak teremgondok miatt el kellett halasztania. A kincseit feltáró gyűjtő régi, vásárhelyi történetekkel, illetve a kiállított alkotókhoz fűződő emlékekkel kedveskedett a teltházas közönségnek, Bordi András említésekor a Vida-síremlék megmentését is felidézte, melyre – az erdélyi akvarellfestészet legnagyobb képviselőjeként ismert – művész ösztönözte. Arról, hogy mekkora munka rejlik az értékes kollekció mögött – ösztönös szerénységének köszönhetően – keveset szólt, műgyűjtővé válásának történetét azonban a nagyérdemű unszolására mégis elmesélte.

– Sráckoromban egyszer a barátaimmal követtünk egy csajt, addig fütyöltünk utána, míg sírva be nem szaladt egy kapun. Kisvártatva kijött az apja, és utánunk eredt. Pechemre vagy inkább szerencsémre éppen engem ért utol, és jól megsapkázott. Harminc évvel később Olariu Gheorghe barátom egy tárlatnyitón bemutatott Barabás Pista bácsinak, a híres festőművésznek, akiben felismertem a mérges édesapát. Meg is kérdeztem tőle, hogy emlékszik-e arra a fiúra, akit egyszer megcsapott. Erre ő azt mondta, hogy egész életében az a jelenet bántotta, a lánya ugyanis később elmesélte, hogy semmi rosszat nem tettünk ellene. Meghívott a műtermébe. Egy ideig halogattam a látogatást, aztán mégis elmentem. Arra kért, hogy válasszak egy képet. Egy csodálatos, téli alkotásra esett a választásom.

A kiállított festmények közül Bordi András erdőrészletet ábrázoló alkotásáról szólt részletesebben a gyűjtő. A művész egy fadarabra festette az erdőt, és amikor elkészült, Soós Árpád szólt neki, hogy megvásárolná. Két-három évvel később egy tanárember járt nála, és megakadt a szeme az alkotáson. Azt kérdezte tőle, nem kérné-e meg a művészt, hogy fessen neki is egy hasonlót. Soós Árpád készséggel közvetítette az óhajt, és felajánlotta Bordinak, hogy elviszi hozzá a festményt, hogy könnyebben menjen az alkotási folyamat. A művész azonban elhárította az ajánlatot, azt mondta, pontosan emlékszik arra, hogyan született az erdőrészlet, és valóban sikerült megalkotnia annak hasonmását.

– Ilyen nagy művészeink vannak. Mégis folyton külföld felé kacsintgatunk, ha kint élő alkotó tér erre, rögtön van rá időnk. Pedig az értékek itthon vannak – összegzett a műgyűjtő, majd azt is elmesélte, hogy egykor Magyarországon jómódú értelmiségieknek próbált eladni festményeket – olyanoknak, akik a kutyáikat is csak szalámival és sonkával tartották –, de a képzőművészet igazi értékeire nem voltak vevők. Ezért döntött úgy Soós Árpád, hogy értékesítés céljából többet nem viszi át a határon, inkább otthonában őrzi a múzsák érintéseit.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató